Hetényi János: A Magyar Parthenon előcsarnokai (Pest, 1853)
Életharmonia
egyik észbírálatnak, másik észtannak, egyik tudás’ tudományának, másik általánytannak állítja lenni : ollyan vala tehát ez eddig, mint Hercules’ saruja, mint szélvitorla, mellyben állandóság nincsen. Valóban nincs leverőbb érzés, mint az, melly a’ philosophia’ olly régi korban kezdődő történetének olvasásánál támadja és lepi meg keblünket. Mert látni egyfelül azt, mi fölséges lángelmék áldozták fel éltöket az igaz bölcseség’ ösvénye’ fölfedezésére, a’ világ és emberélet’ reténye’ megfejtésére; látva azt, mit nem követtek el már az őskorban Pythagoras, ki, ha Pliniusnak hiszünk, gyalog beutazta Scythia, Persia és Egyptom’ földeit; — azt tevék Plato és Democritus is , — és mégis látni másfelül, hogy ennyi munka, észtörés, testi és lelki erőpazarlás után is, a’ kételynek és sophismusnak mi könnyen sikerült, ledöntögetni az erősnek hitt rendszereket, ez igen leverő érzet , valamint hallani azt, mi hangos panaszokra fakadtak eleitől fogva a' philosophia’ leghűbb bajnokai, jelesen Xenophanes, éltök’ utolsó óráiban, a'bölcseség’ istennője ellen, ki tölök az igazság' fényét makacsul elzárta, és elöltöli magát leleplezni vonakodva, szomorúan bocsátá őket a sötét koporsóba. Látni és hallani mindezeket ma úgy, mint az őskorban, egyik lelkes nemzetnél úgy mint másutt, sőt mindenütt, ez valóban lehangoló, sőt leverő érzet. Úgy véljük tehát, eljött az idő, hogy a' philosophia' czéltévesztéseit és előpazarlásait híven kimutatva, azt őstelkére visszaigazítsuk ; iskolaiságából kivegyük, töredékes bizarrságából, ingatagságából kiemeljük az által, hogy ezt egy nagyszerű és öröklétű fő elvre, a' világ és élet harmóniájára fektessük; ez meglévén, oda munkáljunk, hogy ezen fensőbb élettudomány, melly olly soká fejezd ki az emberiség bélyegét, a' hellenek’ nemzeti dicsőségét, a’ polgárosodás’ üdvét, az egyéni és társalmi életszépítési nagyságot, magasztos értelmét ismét visszanyerje. Néhány évvel ezelőtt kijelentettem, hogy a philosophia, ha nagy czéljának, melly nem lehet más, mint az egyéni és társas életnek szépségre, harmóniára és szabályszerre vezérlése , e’ nagy feladatának soha meg nem felelend , ha csak eddigi iskolai alakjából, és köteleiből kiszabadulva, dialecticai szőrszálhasogatásaiból kimenekülve, az egyéni és társalmi élet szépítését nem tűzi ki egyedüli feladatának, szóval az életharmóniát, mellyben rejlik általában az életüdv; minél már hogy fenségesb irány nem lehet, arról úgy vélem , senki nem kétkedik , valamint arról sem , hogy a’ philosophia , ezen három ezer éves gyermek, még fejletlen lévén, magát értelmezni, mint láttuk , nem bírja; de nem tudja fő irányát, körét is szilárdul meghatározni, benne tehát az ellenmondás’ lelke, a’ kétely uralkodik , és én azt úgy tekintem, mint roppant anyag- és szertárt, mellyel még senki rendezni és belőle jeles és állandó csarnokot építni nem bírt. Lehet, hogy csalódom, de én ugyan az új