Hetényi János: A Magyar Parthenon előcsarnokai (Pest, 1853)

Életharmonia

tartottak sajátja és gyöngéje, ellent áll, fogalmait, nézeteit szün­telen tisztogatja , kijavítja , analógiáit, inductióit tökélyesíti, műkö­dik mindenkép, hogy a’ rejtett igazság, mint kincsforráshoz , bár ennek ösvénye darabos, eljuthasson. Észderü itt az eszmény , és tudjuk, hogy a fény ’s világ a’ színek’ harmóniája. Ámde a­ világ még nem elég, kell lenni melegnek is, ezt nyújtja az érzelem, melly megmondja énünk kellemes vagy kellem­­telen jelenét. Az ész, az érzelem és öntudat’ tanúsításait nem mel­lőzheti , mert az érzelmek igénybe veszik az egész embert, és mi­dőn az előterjesztések a’ léleknek , úgy szólva, csak felületét ér­deklik , amazok ennek benső lényét támadják meg, és mélyen hat­nak. Az érzékek, 's ezeknek összege, a’ lelkűlét, az ész’ hatósága alá tartoznak ; különben bennünk az erők’ harmóniája felbomlik, és a­ szenvedélyeknek rabul esünk. Harmadik iránya az észnek a jellemszépítés: itt tehát neki fő feladata a’ természettel szolgaakaratot rendezni, ennek alsóbb és fensőbb vágyai’ helyét kimutatni, az állati vágyakat emberi fen­­sőbb vágyakká magasítni; — pl. a’ nöszvágyat nöszerelemmé, a' mozgóvágyat iparvágygyá , a' hírvágyat tudvágygyá. — Hatóságot gyakorol tehát a' fejlett ész szemlélet, érzelem és akarat felett: ezeket itélő­ széke elé idézi, fórumát átugrani nem engedi, és ha az egyén mégis ezt tenné, ekkor mint vádoló öntudat, vagy lelki­ esméret lép föl; a testi és állati vágyakat tehát azon körre szorítja, melly ezeknek a­ természet által ki van mutatva , úgymint szolgai munkakörre, megtörve jókor a’ szenvedélyek’ hatalmát, és ezek­nek magán diadalmat venni nem engedvén; így létesíti aztán a­ szel­lemi erők harmóniáját, melly nélkül életharmonia és szépség nincs. Az ész fejletlenségében rejlik tehát az élet’rútságának főoka, és abban, hogy egyénekben, társalmakban, sőt az emberiségben ép az a’fő erő, és isteni teremtő műveletlen, ép azon telek fekszik parlagon, melly művelve, édent nyújthatna. Ekkép áll a' dolog a’ társalmi életben is. Az ész' harmóniája itt is ama’ fényes nap, melly fényt, meleget és üdvöt deríthet min­denütt. A társalmi 's nemzeti észberü’ világánál fejlenek ki a nem­zetek jólétre, nagyságra és dicsőségre , ellenben az észború dae­mona pulyákká, törpékké, és szégyenletesen szegényekké teszi őket. A sophismus azonban, melly sátánja , ördöge az életszépség­ édenének , itt is ördögileg úzi szeszélyeit Igazi észderű helyett csal fényt terjeszt, és a legdicsőbb dolgokat, minek pl. a szabadság, hamis világításban tünteti fel. Itt gyökeredzik az európai jelen nem­zedéknek , söt korunknak nyavalyája. — Bátran kimondom, az ész­korú szülte ezt, és az egyoldalú eszményiségnek tartó, idealismusra hajló, az életkörbe pedig lelépni nem akaró, a’ viszonyok’ hatalmát ignoráló, és a’ harmonismussal ismeretlen, fonák bölcselés. Már Aro­­poleon figyelmezteté erre kortársait, ezt mondva : „Európa jelenleg.

Next