Hetényi János: A Magyar Parthenon előcsarnokai (Pest, 1853)
Bevezetés
. Azonban , hogy — mit felette sajnálnánk — itt félre ne értessünk, egyelőre ki kell jelentenünk, hogy mi épen nem vagyunk ellenei az elmélő bölcselésnek, nem a’ magát határaiban tartó szemlélődésnek ; mert a’ derült ész az élettudomány’ fő életműszere, ebből fejlett az ki a' helléneknél is, mint íttuk, és valóban helyes elmélés nélkül nincs, nem lehet helyes gyaorlat, tiszta eszme nélkül tiszta elv nem képzelhető; és a philosopháló észnek, három főirányban kell működnie, úgymint : 1. elmélő, vagy theoreticai, 2. bírálati, vagy fensőbb criticai, és 3. cselekvő irányban , az elsőnek vég czélja lévén a'tudat és igazság, másodiké alanyilag a' szépérzelem, tárgyilag, a’ szép és nemes, a' harmadiké alanyilag az erkölcsi erő, tárgyiig az erény és jog. Olly háromság ez, melly megoszthatlan , és elválhatlan, ezek’ együttléte teszi az életszépséget, miket az általános harmonia fő elve köt egybe, mellyből én kiindulok, és igénytelen rendszeremet is erre építem. Ebben látom tehát gyenge ítéletemmel a’ philosophia ó- és új - korbeli gyöktévedéseit, hogy ez elvetve szemei elöl eszünk’ három említett szinte egyformán alapos és lényeges fö irányait, úgymint: az elméletit, széptanit, és gyakorlatit, ezeket egyformán nem méltányolva , és a’ fö czélra az életszépitésre egyaránt nem használva, megtörtént, hogy az most egyes egyedül az elsőnek, a’ tudásvágynak, majd a’másodiknak a’széptaninak’s érzeményinek, majd a’ harmadiknak, úgymint a' cselekvésinek adá a’ túlnyomatot; így aztán az élet’ arányainak és, hogy úgy szóljak, idomainak el kelle fordulni, torzúlni, és rútulni , ’s vagy a’ túlhajtott szemlélődés és idealismusba, vagy a’ durva érzékiségbe, Sensualismus, vagy pedig a’ finomabb érzelgésbe, myslicismusba, vagy végre az eszme és elvtelen cselekvésbe, tétovába , desultorismusba kelle merülni, melly utolsó nyavalya jellemzi a’ philosophia által ki nem képzett nép’ embereit, jellemzi a’ fensőbb néposztálybelieket, és az álnok színmutatókat, kik szilárd elveket nem követnek, hanem maximákat, most egy, majd más ösvényen indúlnak el a’ szerint, mint ellenkezetbe színleg jöhető érdekeik kívánják. Nem; a’ harmonistica azt meg nem engedheti, hogy aránytalanúl használjuk és míveljük szellemi tehetségeinket, és egyiket a’ másik’ kárával fejtsük ki. És valamint nagy fonákság lenne az, ha mi akár szemünket, akár fülünket, akár szaglásunkat, akár ízlésünket, akár tapintatérzékünket saját szolgálatából elbocsátnók , és így nem kell szellemi fensőbb tehetségeink’ egyikét is elhanyagolnunk, hanem kimívelnünk és egyaránt használnunk ; így lesz aztán szellemi fensőbb életünk szép és arányos. Ezen szellemi éptant tanítá a’ soeratismus is; ennek feladata nem az vala, hogy tudatszörnyeket, ludvágyban sínlődő szellemi vízkórokat, polyhistorokat neveljen, kik kutatással örökké a természet és szabadság’országainak soha ki nem nyomozható mélységét, minden évtizedben csodás sőt rémletes, az