Hetényi János: A Magyar Parthenon előcsarnokai (Pest, 1853)

Életharmonia

de méltányoljuk a’ nemzetek’ életsajátságait is , ezek’ jellemét, mű­veltségi fokozatát, szükségeit , és jól ismerve , ’s tudva , mit aka­runk harm­onism­usunk által, valamint egyfelül a’ való élet’ érdekeit, az eszményiség és általány’csillámainak soha de soha fel nem áldoz­zuk , úgy az eszményiség’ fenségét amannak prózaiságába el nem temetjük. Fő feladat tehát itt nem az, hogy tiszta általányban álljon elé a' philosophia, hanem az, hogy a nemzeti alakban el ne vesz­­szen, és a' nemzeti alakok közt is megtartsa a’ lehelő általány és önállás’ bélyegét. Igaz, hogy a' philosophia’ tételei általánosak, és az alakokat nélkülözni sőt megvetni látszanak; de mind a' mellett is, kérdem, lehető-e alak nélkül feltűnni, és a' hellen sőt német philo­sophia is nem alakban ’s pedig nemzetiben tűnt-e föl? amaz ugyan a m­űkedvelés, emez az eszményiség felé delejtü jellemében. Úgy van : életet az elmélettől elválasztani igen ferde dolog; ezeknek ép úgy át kell hatniok egymást, mint testnek és léleknek: mert, ha az elmélet az élettel karöltve nem jár, ha amaz emezzel meg nem alkuszik, ha a’ magasztos, sőt dölfös elmélet a való, bár sokszor prózai élethez lehajtani nem akar; emez pedig az eszményi és fensőbb világra fel nem tekintve, állati anyagiságban élni nem átall : illy esetben a­ fensőbb élet meghasonlik az alapélettel, és amaz olly ábrándos életképeket alkot, miket emez megczáfol, mint a’ gyakorlatban kivihetleneket, és nem­ létezhetöket. Ámde ezt az ábrándosok , felhöldiek és enthusiasták , kik az ideálokkal visszaélve, magokat édes, de túlzó reményben ringat­ják, és valósíthatlan terveken törik fej őket, egyelőre nem hiszik, és eszméiket merészen életbe is akarják léptetni, fanatizálva a­ néptö­meget, melly mindig igenis anyagi czélokat akar elérni. Itt akadunk rá korunk­ lázas természetű nyavalyájára, mellyet a’ világjavítók, társalom átalakítók idéztek elé, meg nem gondolva, hogy ők olly társalm­akat akarnak előállítni, miknek tagjaira több bíralik, mint a mennyit a köz, és önző ember teljesítni képes. Állodalmi alkatot terveztek tehát az emberek, mellyben minden polgárnak bölcsnek, és minden emberi szenvedélytől üresnek kellene lenne, hogy a­ terv kivihető legyen. Egyházakat gyártottak, mik különben meg nem állhatnak, ha csak mindenik tag egy valóságos szent magasságára nem emelkedik. A fanatizált néptömegnek, jakobinus-sapka, és pór­háborúk zászlaja alatt szabadságot ígértek, meg nem fontolva Rous­­seaunak amaz arany szavait : „Büszke és szent szabadság! ismerné­nek csak téged a pártoskodók, és forrongok, tudnák csak, hogy mibe kerül hozzád jutni, és téged bírni : minő öntagadás, szenve­­délytelenség, kedves bűnökről lemondás által lehet téged megnyerni, és védpajzsod alá vonulni, bizonynyal sikoltva szaladnának el tőled!"- és a’ mit a’ derék Rabaut mondott : ,,A honkeblüség’ mámorában szokás a'szabadságról álmodni; ámde ekkor tudja-e mindenki, hogy­ ha e’ nem­lének templomot akarunk építni, akkor le kell rontanunk

Next