Hetényi János: A Magyar Parthenon előcsarnokai (Pest, 1853)
Életharmonia
68 is, hogy nem kell nekünk olly nemzetek példáit követni, kiknek viszonyai és körülményei a’ mienkéihez nem hasonlók : hittek, igen is hittek a’ hamis látnokoknak, hittek a világpolgári elvek’ csillámainak, és ezekért feláldozták a’ saját hon’ boldogságát. A’ hellen philosophia nem ezen ösvényen növekedik párnélküli nagyságra és dicsőségre. Ennek éltető elve vala, aranykorában a’ harmonia ’s pedig az egyéni, és nemzeti élet' harmóniája, melyre eljutott a' zene által. Bámulatos állítás, de igaz. Orpheus, Linus, Amphion érzéki zenével polgárosították népeiket. Homer zeneszerü remekeivel adá elé : mi a’szép, mi a’rút, mi az erkölcsi, mi a' durva és erkölcstelen. Pythagorasz zenével ringatá öszhangba minden nap tanítványai’ kedélyét. A’ nagy Socrates a' xaloxaya port vallá az életbölcseség’ sarkalaténak, így a' jó irányban működő egyéb bölcsészek is : nem temeték ők el az élet’ igazságait idétlen polémiáik, vitatkozási dühök , különczködéseik által, így nőtt a’ philosophia’ tekintélye, nőtt azon tudományoké is, mellyek annak szent forrásából fakadnak, miknek sorsa egybe van kötve az élet’ tudományéval, minek : az erkölcstan , a’ jog- és kormánytan, sőt maga az észvallás is. Mert van zenéje nem csak a’ hangoknak, hanem az észnek, a’ szívnek, a’ művészetnek, van az életszépítő tudományoknak, van a' társalomnak, van a’ nemzeti életnek Figyelmezzünk Shakespeare’ ama’ nagy jelentőségű szavaira : Kinek szivében nem fakad zene . Kit nem hat át a’ bájhang' zengzete. Annál a’ romvágy, csel, meg árulás Tanyáz, kedélye tompa mint az éj, Es szenvedelme sötét mint pokol : Annak ne higyen senki. Velencsei kalmár. Ezen ész, és szív-zene felé delejlettek eleitől fogva az igaz socratismus’ hívei; Horda az élet’ zenéje’ tanulmányába és létesítésébe helyezi a’ philosophia’ lényét: Nimirum sapere est , abjectis utile nugis , Sed verae, numerosque, modosque ediscere vitae- Még a német bölcselők’ egyikét, Ancillont is, mint a nagy Leibnitz’ méltó tanítványát, ekkép dicséri a’ franczia Institut’egy tagja „Ancillon saját fénylő példája által mutatá meg, hogy az igaz philosophia’ czélja nem az, hogy lerombolja, hanem szaporítsa az igazságokat, iránya az, hogy öszhangba hozza az érzelmeket az elvekkel. És itt már kedves alkalmam nyílik, nyilvánítói honunk' nevesb bölcsészeiről — bár ezek, szorosan véve, a’ szakbölcselők’ koszorújába nem tartoznak — ez örvendetes igazságot, hogy ezek, bár rendszert az életharmoniára nem építettek, hatalmasan belejlettek azonban mégis e’ világelv felé, és a’ harmonistica’ hívei voltak. Ilylyenek valának : Vitéz, Janus Pannonius a’ XV-dik században; az