Hetényi János: A Magyar Parthenon előcsarnokai (Pest, 1853)
Az észtisztelet roppant eredményei
tartási törvényei kívánták ezt, miket erősít, és kétségbe vonhatlan adatokkal támogat a’ természetrajz, mellyböl látjuk, hogy a’ ragadozó állatok, pl. az oroszlány keveset, a’ hasznosak pedig sokat szaporítnak , az ősvilági iszonyúan emésztő szörnyei pedig, pl. a mammuthok, már a’ föld' jelen háztartásából kirekesztettek. Ezt kívánták a’ gazdászati főelvek és érdekek , miként azt is, hogy a’ földanyagból egy parány is el ne veszszen, hanem elemeihez visszatérve , ezek közt helyet foglaljon. Illy gondosan őrzi e' nagy ház’ ura saját kincseit, az élők’ milliárd fajait, s nemeit, ’s ezek különnemű tápszereit, mint amazok’ éltének föltéteit. A’ legnagyobb czélszer jellemzi tehát az anyagi világot, és ennek minden részeit. Ámde tekintsük meg már most az erkölcsi lények világát, és ennek törvényeit. Itt első tekintettel, úgy látszik, mintha nem az a‘ teljhatalommal uralkodó törvényei felett szigorúan őrködő, ezeket pontosan végrehajtó, a’ jutalmakat, büntetéseket igazságosan kiosztó fölény léteznék, minőt amott tiszteltünk. Mert bár itt is állanak törvényei, és Kant nem hiába mondá lelkesedéssel : „Két dolog tölti el szívemet mindig szűnni nem tudó csodálattal, és tisztelettel a’fölény iránt: felettem a’csillagos ég, bennem az erkölcsi törvény.“ — bár nem mondhatni, hogy az erkölcsi világban nem volnának csalhatlan nyomai a’ főtörvényadó’ őrködésének; mert az erénynek csakugyan vannak jutalmai ’s előnyei a’ vétek felett, melly, ha mind későbben is, de elvégre elveszi büntetését , de mind ezek mellett is nem tagadhatni azon aránytalanságot, melly itt létezik a’jámborság boldogsága, és a‘ vétek’ bünhödése között. Mert zenei nagyítás, szokási paradoxon nélkül nem állíthatni, hogy az erény önmagának jutalom , a’ vétek pedig büntetés; mert a’ jövendőbeli kiegyenlítés ’s jutalom nélkül az erény azt a’nagy áldozatot aligha megérdemli; legalább úgy az erényteli fogalmunkat egészen meg kell változtatni, és a’ vétkek’ mostani sorából sokat le kell húzni, ha e’ világgal elvégzödik minden dolgunk. Az erkölcsi törvény ugyanis, ha ennek egészletét megtekintjük, kétféle törvényt szab előnkbe : elsőben ollyanokat, mik önboldogításunkra hirányozvák; miknek igen jó alapjok van, mert vétek volna az, ha ki magát gyűlölné, és boldoggá tenni elmulatná; másod rendbeliek azok, mellyek öntagadást kívánnak, sőt ollykor önfeláldozást. Ezeket is teljesítnünk kötelesség; mert, hogy emberek vagyunk, a’ társalomnak köszönhetjük. Ezen utóbbiaknak tisztelete él leginkább a’ legnemesb lelkű hősökben, vitézekben, vértanúkban, és emberszerető bölcsekben, minőkkel fénylik az erkölcsi világ’ olympusa. Ezek a’törvénytisztelet’melegétől hevítve, megtagadák magokat, és jobban szerették az igazságot, az emberiséget, a’ társalmakat önmagoknál, ennélfogva díszei valának az emberiségnek. Az, hogy az illyenek éltökben dicsőségei legyenek nemöknek, keblüknek pedig, mint Kisfaludyak szól, gyilkosai, éltökben üldöztes.