Balogh Jenő: Vélemény az uzsora és az ehhez hasonló gazdasági visszaélések tárgyában teendőkről (Budapest, 1905)
Ez utóbbi állításom bizonyítására legyen szabad mindenekelőtt röviden utalnom némely külföldi törvényhozási intézkedésekre és törekvésekre, melyek a most érintett vezető gondolat hatása alatt éppen a legutóbbi évtizedben gazdaságilag is fejlettebb államokban megtétettek, illetőleg mutatkoztak. A) A törvényhozás fejlődése az uzsora kérdésében. A római jognak az uzsora különböző nemeire és a kánonjognak a kamatszedési abszolút tilalomra vonatkozó rendelkezései művelődéstörténeti szempontból nagyon érdekesek ugyan, azonban jelenlegi gazdasági viszonyaink mellett többé nincs semmi jogi jelentőségük. Ellenben, nagy gyakorlati tanulságok menthetők az uzsora újabb törvényhozási szabályozásának történetéből a jövő kodifikációja számára is. 1. A kamatmaximumra vonatkozó törvények és azok megszüntetése. Az uzsora-törvényhozás történetében korszakos jelentőségű az 1654. évben kelt német törvény (154. §.), amely érvényre emelte az uzsora fogalmának megállapítása körül évtizedeken át irányadó azt a fölfogást, hogy nem a kamatok szedése magában véve, hanem csak a törvényes kamatlábat meghaladó kamatok kikötése büntetendő. A XVIII. század második felében kezdték belátni, hogy az akkor hatályban volt kamattörvények gyakorlatilag hatálytalanok. Elméleti helytelenségüket először Bentham fejtette ki 1785-ben „Defence of usury“ című művében, melynek tanai csakhamar elterjedtek mind a jogászok, mind a nemzetgazdák közt. A XVI11. század végén a törvényhozások már ezt a fölfogást emelték érvényre. Ausztriában II. József 1787-ben hatályon kívül helyezte a Mária Terézia-féle 1751-iki uzsora pátenst. Franciaországban az 1793. április 11-én kelt törvény hasonló fölfogásnak adott kifejezést, azonban az uzsora okozta nyilvánvaló károk miatt, már 1807. szeptember 3-án egy uzsoratörvény bocsáttatott ki, amelyet az 1850. évi december 19-iki törvény még szigorított. Az amerikai államok egy részében már a XIX. század első ködeiben, Angliában 1854-ben, Olaszországban 1857-ben, Belgiumban 1865-ben és Németországban (eltekintve egyes partikuláris törvényhozásoknak ide vonatkozó korábbi rendelkezéseitől) 1867-ben jelentették ki a föltétlen kamatszabadságot. Azok a sokat hangoztatott tanok, hogy az uzsoratörvények fölöslegesek, sőt, ártalmasok és erkölcsileg is rontólag hatnak, a gyakorlatban csakhamar megcáfoltattak. Az állami beavatkozás megszüntetése nem azt eredményezte, hogy az uzsora megszűnt volna, hanem ellenkezőleg, évről évre élénkebbek lettek a panaszok !*