Berzeviczy Albert: A XVII század tájképfestészete - Hat előadás - 1909. nov. 16., 17., 23., 24., 30 és dec. 1-én (Budapest, 1909)
BERZEVICZY ALBERT: A XVII. SZÁZAD TÁJKÉPFESTÉSZETE. _ HAT ELŐADÁS. ===== L ELŐADÁS. Előzmények. Az ábrázoló művészetek között a tájképfestés legkésőbben fejlődik ki. Első kísérletek az emberen kívüli természetjelenségek ábrázolására. Az ókori tájképfestések a középkorban s az újkor első századaiban ismeretlenek voltak. Természetfestés az ókeresztény, byzánci és gothikus ábrázolásokban. A XIV. század képeinek tájháttere: Giotto; francia codexminiaturák ; a sienai festők. A perspectivikus festés kezdetei a XV. században. Hangulatos tájképháttér a Van Eyck testvérek szárnyas-oltár-képén ; követőik a régi flamand iskolában. Az olasz renaissance-festés tájképhátterei ; törekvés nagyobb változatosságra s különböző fényhatásokra. Pinturicchio, Luca Signorelli ; az alakok belehelyezése a tájképbe. Botticelli, Filippino Bippi. Lionardo da Vinci az első, ki tiszta tájképet vázol természet után; tájhátterei idealizáltak; sfumato és chiaroscuro a természeti sceneria festésében. Albrecht Dürer mint realisztikus tájképrajzoló és festő; képei fametszetekben elterjednek; az őt követő német festők és rézmetszők; Albrecht Altdorfer vallásos képein a tájkép uralkodóvá lesz. A németalföldiek: Orley, Patinir, Bles és Coninksloo ; a falomb festése nagyobb tökélyre emelkedik; a tájkép hárma színskálája meghonosodik. A németalföldi mesterek szereplése olasz földön. A Cinquecento jobbára elhanyagolja a tájképet, csak az ember érdekli. Ráfael tanítványai dekoratív célokra ideális tájképeket festenek.