Kornis Gyula: Bevezetés a tudományos gondolkodásba - a tudomány fogalma és rendszere (Budapest, 1922)
I. A tudomány fogalma
hozzátartoznak a tőlünk független valósághoz (Ding an sichhez), mint az érzéki minőségek. Amily mértékben az utóbbiak szubjektívek s csalódásnak vannak alávetve, éppoly mértékben az előbbiek is. Egyikük sem tekinthető a magában való realitást híven visszatükröző kópiának, azonban mindkét fajta mozzanat egyformán törvényszerű viszonyban áll a valósággal s ez a törvényszerűség elég alapot nyújt a tudománynak, hogy a dolgok egymáshoz való reális viszonyait mindjobban meghatározza. Ez a meghatározás, vagyis tudományos ismerés azonban már nem szubjektív szemléletes élménynek, hanem fogalmi, nem-szemléletes gondolkodásnak eredménye. Ami a térre és az időre, ugyanaz áll logikusan a kategóriákra is. Egyáltalán nem szubjektív önkényünktől függ, hogy valamit egységnek vagy többségnek, szubsztanciának vagy tulajdonságnak, oknak vagy hatásnak tartsunk, azaz, hogy a szemlélet anyagára a kategóriák közül melyiket alkalmazzuk. Ennek az alkalmazásnak megvan a tárgyi kényszerítő alapja a magukban a jelenségeknek adott viszonyaiban, ezek pedig egy tőlünk független valóságra utalnak. Egyébként a fenomenalizmus is, akárcsak az idealizmus, szóról-szóra veszi a „tudaton kívüli“ s a „tudaton belüli“ metaforikus kifejezéseket. A tudatot mintegy térbelileg elzárva gondolja (v. e. 64. 1.). Ezért állítja, hogy a tudat sohasem érheti el, ismerheti meg magukat a dolgokat, amint vannak, hanem csak ezek „jelenségeit*". A fenomenalizmus továbbá abban a dogmatikus balítéletben szenved, hogy elménk ismerésformái (tér, idő, kategóriák) nem síktükrök, melyek kellő beállítás mellett helyesen vissza tudják tükrözni a valóságot, hanem görbe tükrök, melyek szükségképen zavarós eltorzító befolyást gyakorolnak a valóság megismerésében: a valóságot, amint magában van, semmiféle erőfeszítéssel sem érhetjük el. Azonban mi jogon kellene az elme ismerésformáinak co ipso csak eltorzító, deformáló befolyást tulajdonítanunk a valóság megismerésében? Miért ne fejezhetnék ki a kategóriák (pl. a szám, az okság) maguknak a dolgoknak a viszonyait s nem pusztán a jelenségekét? ha a transzcendens valóság (Ding au sich) okozza a fenomenalizmus szerint a mi érzeteinket, mint ismereteink nyersanyagát, akkor már ezzel elismerjük, hogy a magában vett