Toldy Ferenc: A magyar nyelv és irodalom kézikönyve a Mohácsi vésztől a legújabb időig, vagyis az utóbbi három század kitünőbb irói és költői életrajzokban és jellemző mutatványokban. 2. A 19. század költői. Kazinczy Ferenctől Arany Jánosig (Budapest, 1857)
Tizenkilencedik század
803 KÖLTÉSZET. - XIX. SZÁZAD. 804 Gyönyörű? nem !csak azért sem az, mert Hazugságban hagytál engemet. Hányszor mondtam , hányszor írtam én meg, Hogy már láttam tiszta kék eget! S ez hazugság, mert nem láttam addig, Míg nem láttam a te szemedet. Vetted észre mily hosszan merengtem S milyen áhítattal szemeden ? Áhítattal függtem rajta, mint a Haldokló szent a feszületen. S te valóban megváltóm lehetnél, Mindazáltal nem halnál te meg : Holt, hideg fán nem függnél : ölelned Kéne élő, égő keblemet .... Mit beszélek? mit mondok? szerelmet Tőled én nem, oh nem várhatok ! Szerelemmel a szegény költőre Áldást hozni melyik lyányka fog ? Mert szegénynek alkotá az isten A költőt, s tán rendén is van ez . Tarka, pompás toll nem ékesíti A madárt sem, amely zengedez, így a költő egyszerűségében képes-e lyányt meghódítani ? Tündökölni vágynak a leányok , S méltán ... Ők a föld csillagjai. Te, leányka, az én csillagom vagy, S tőlem senki nem tilthatja meg : Ha keblemre nem tűzhetlek is, hogy Szemeimmel ne kisérjelek. Fog kisérni szemeim világa , Fog kisérni vándordiámon. A távolból ha nem melegítesz, Legalább nézz rám, szép csillagom ! 2) Meg ne ítélj. . . . Meg ne ítélj a találkozásról, Mely közöttünk a legelső volt ! Mint magát ekkor viselte nyelvem, Az nem mindig olyan néma, holt. Ajkaimról hallhatják gyakorta A beszéd megáradt folyamát, S közbe-közbe tréfa úszik árján, Mint enyelgő csónakos család. De midőn tevéled összejöttem , Ajkamon szó, hang meg nem jelent: Fergeteg ha van keletkezőben, Megelőzi temetői csend. Fergeteg volt itt keletkezőben, Fergetegre készült kebelem ; S az kitört már . . . ontja villámlását, Mennydörgését a vad szerelem. Zúg, süvölt és szaggat és ront és bont Bennem a föllázadt fergeteg .... De tűröm , tán egykor mint szivárványt. Látom majd viszonszerelmedet. 3) Alacsony kis ház. . . Alacsony kis ház az én lakásom. A tiéd magas, nagy palota. Jaj nekem, jaj énnekem, leányka, Nem emelkedhetem én oda .... De miért nem egyesülhetnénk mi ? Énhozzám le mért ne hajlanál? Le a völgybe tér a hegy patakja, S az égről a nap a földre száll, így, mint a nap földre száll az égről, És a völgybe hegyről a patak : Palotádból, lelkem szép galambja, Szállj le hozzám, hogy birhassalak! Én hiszem, hogy boldogabb lennél tettlen nálam, mintsem odafen : A magasban hűvös levegő van, A tavasz legszebb a völgyeken. Szép tavasz vár, ha lejősz, leányka, Szerelemnek ékes tavasza , Nem múlandó e tavasz viránya, Mint az, melyet a május hoza. A mezőkre jő az ősz és hervaszt, Ahol látja a virágokat: Titkos rejtett kert szivem szerelme, A hervasztó ősz rá nem akad. Kell-e ékért, lyányka, és lejösz-e Hajlékomba? . . . szűk s kicsinké bár : Oh azért megtérünk benne ketten, Mint fészkében a páros madár. Jöj le, lyányka, nem törődöm azzal, Ha ott hagyod minden ékszered : Mért is volna rajtad ékszer? úgy is Elhomályosítja azt szived. 4) A világtól elvonulva. . . . A világtól elvonúlva élni Egy csöndes kis házfedél alatt, Elvonúlva, lyányka, véled élni . . . Oh mily szép, mily édes gondolat! Itt szeretném hagyni a világot, Mely úgy sem más, mint egy csatatér. Harcolunk, s mi harcaink jutalma? Legfelebb is tán egy kis babér. És ezért küzködjem én örökké ? S megvagdalni hagyjam lelkemet? A babér csak elfödi sebünket. Elfödi, de nem gyógyítja meg.