Toldy Ferenc: A magyar költészet története az ősidőktől Kisfaludy Sándorig (Budapest, 1867)
I. A magyar költészet Zrínyiig
földén sokasodnék meg; azért is mondatik vala, hogy ágyékából dicső királyok származnának. Mivel pedig az álmodás neve nyelvünkön aim, és az ő eredete aim által vala megjósolva, vagy azért neveztetik vala őmaga Almusnak.“ *) Itt is a „nem maga földe“ világosan az Ígéret földét, t. i. a keresendő új hont emeli ki. Többi tagjai az Almos mondakörének: 2. Almos választatása. Egyedül Anonymusnál. A Hétmagyar a nép szerfeletti elszaporodása miatt elhatározta Dentumogeniát, melyet Jászay Dántő Magyarhonnak olvas, elhagyva, azon földet keresni fel, mely a hagyomány szerint („fama volante“) Atila királyé volt, „kinek nemzetségéből származott vala Álmos, Árpád atyja.“ Urat választanak tehát, Álmost, vele szerződést kötnek, s azt véresküvel erősítik. Érdekes itt a véreskünek, mint ősrégi nemzeti szokásnak előadása, és mindeneknél fontosb a Hét magyar frigykötése, mely nem csak fővezért, de nagyfejedelmet (dominum; a byzantiak egyenesen megás archonnak nevezik) alapít, s ekép a hét nemzetséget egy nemzetté forrasztva, annak társadalmi alapját az *) „Quoil Elcud, filius Ügeg, ex filia Eunodbilia in Scythia genuit filium, qui nominatur Almus ab eventu, quia matri eius in sompno innotuerat avis, quasi in forma austuris veniens, dum esset gravida, et quod de utero eius egrederetur torrens, ac in terra non sua multiplicaretur, ideoque factum fuit, quod de lumbis eius gloriosi reges propagarentur. Quia vero sompnum in lingua nostra dicitur aim, et illius ortus per sompnum fuit prenosticatus, ideo ipse vocatus est Almus.“ (Bécsi Cod. 22. 1.)