Magyary Géza: A nemzetközi bíráskodás a magyar jogban (Értekezések a Filozófiai és Társadalmi Tudományok Köréből 2/2., 1917)

t. A mai igazságszolgáltatás egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy minden irányban a jogvédelem nagyarányú kifejlesztésére törekszik. Egyik értekezésemben­ különösen is kifejtettem, hogy a mai polgári igazságszolgáltatás nemcsak hogy jogsértések el­len nyújt védelmet, hanem az ellen is, hogy magánjogi helyze­tünket senki ne veszélyeztesse. Hogy továbbá a büntetőjogi ol­talom is oly formákat vett fel, melyeket korábban nem ismer­tünk. Ide tartoznak különösen a fiatalkorúak elleni büntető in­tézkedések. Behatolt az igazságszolgáltatás a közigazgatásba is. Az állami élet is új formát öltött annak következtében, hogy a közigazgatási bíráskodást szervezték. És végül a nemzetközi jog­ban is új korszak kezdődik azáltal, hogy mindinkább áthatja az igazságszolgáltatás eszméje. Tanulmányaimban leginkább e legutóbbi jelenség ragadta meg figyelmemet, minthogy azonnal nyilvánvaló lett előttem, hogy a nemzetközi bíráskodás az igaz­ságszolgáltatás eszméjének legmagasabb és legnagyszerűbb meg­nyilatkozása. Elhatároztam még a háború kitörése előtt, hogy ez intézményre vonatkozó vizsgálódásaimat egy kötetben fogla­lom össze. A három évnél is hosszabb ideig tartó háború izgal­mai a munkában gyakran megakasztottak, azt a meggyőződése­met azonban, hogy az intézménynyel foglalkoznunk életbevágó­ ­ Korunk igazságszolgáltatásának vezéreszméi. Felolvastatott a Magyar Jogászegylet 1913 november 9-én tartott közgyűlésén az őszi ülésszak megnyitása alkalmával. Magy. Jogászegyleti Ért. új f. VII. (1913) k. 52. sz. 19­79

Next