Bartók György: Az „eszme“ filozófiai vizsgálata (Értekezések a Filozófiai és Társadalmi Tudományok Köréből, 3/9., 1930)
2 Bartók György ött fennáll, az eszmének a filozófia, sőt az egész ismeret szempontjából való nagy fontossága kétségtelen. Ha hiányzik az eszme, úgy nem létesülhet az ismereteknek nagy összefogó rendszere sem és tudásunk csak tört darabkák rendetlen halmaza lenne, amelyből hiányoznék az élet és az igazság s amely nem okozna gyönyörűséget semmiféle szellemi lénynek. Úgy gondoljuk mindezek után, hogy az eszmének tüzetes bölcseleti vizsgálata nem lesz minden érték nélkül sem a bölcselet, sem az ismeret szempontjából, hanem mindkettő lényegének és természetének megértéséhez némileg közelebb visz minket. Mielőtt azonban a kérdés rendszeres fejtegetéséhez fognánk, rövid történelmi áttekintést nyújtunk s ezáltal is előkészíteni igyekezünk a probléma tisztázását. I. Az eszme, az idea szó Platón bölcseletével vonul be diadalmasan és örök életet biztosítva magának, az emberiség szellemének történetébe. Plafont, bármiként is magyarázzuk az eszmékről szóló tanát, az ismeret lényegének és sajátos természetének vizsgálata vezette az eszmék gondolatára s az eszmék által nem a létet akarta elsősorban megérteni, hanem az ismeretet a maga lényege szerint megmagyarázni. Mi az az ismeret? — hogyan keletkezik az ismeret? — mi garantálja az ismeret igazságát? — mi képezi az ismeret megkülönböztető vonását? — ezek a kérdések nyugtalanították a Platon lelkét, míg az ideákról szóló tanban a megnyugtató feleletet meg nem találta. Mihelyt ezt a tényt szem előtt tartjuk, meg fogunk szabadulni azoktól a nehézségektől, amelyek a legtöbb Platonmagyarázatban már eleve megrettentik a bátor és elszánt olvasót. Az eszme nem mint metafizikai entitás érdekel itt minket, hanem mint ismeretelméleti-logikai fogalom, amelynek axiologiai jelleme minden kétségen felül áll. Éppen ez az axiologiai Charakter az, ami Platon helyes értelemben vett eszméit a metafizikai félremagyarázástól