Dr. Lengyel Béla: A rank-herleini és szejkei ásványvizek chemiai elemzése (Értekezések a természettudományok köréből, 10/8., 1880)

A ran­k-b­erleini és szejkei ásványvizek ch­emiai elemzése. I. А г­а­и­к - b­­e­r­l­e­i­n­i a­r­t­é­z­i­a­ií­­­vegy ele­m­zése. A nagymélt. m. k. pénzügyminisztérium által a ranki ásványvizek elemzésével bízatván meg, múlt évi szeptember­ben a helyszínére mentem, hogy az elemzéshez szükségelt előmunkálatokat a forrásoknál végrehajtsam. Bankon öt forrás van, melyek egymástól csak néhány 10 méternyi távolságra feküsznek. Legkiválóbb ezek között a Zsigmondy Vilmos­ bányamérnök úr által létesített artézi kút, melynek leírásába már csak azért sem bocsátkozhatom, mert az sokkal nagyobb szakavatottsággal szerkesztve, mint én tehetném, már Zsigmondy úr által a nyilvánosság elé bo­csáttatott. E kút vizének elemzését magam hajtottam végre, a többi négy régibb források elemzését pedig Kalecsinszki Sándor, Kováts Elek tanárjelöltek, továbbá Erdős János gyógyszerész-növendék és Horváth Antal bölcsészethallgató a kellő felügyelet alatt végezték. I. Az artézi kút vegyelemzése. A) A tevőleges alkatrészei, meghatározása. 1000 s. r. vízben. 2006,16 gr. viz sósavval megsavanyítva, kezdetben porczellán, később platincsészében szárazra bepároltatott. A maradék sósavval M. T. AKAD. KIs­ KK. A TERM. TUD. KI,BÉK­í­t. 1­880. X. k. 8. sz.­­

Next