Horváth Géza: Az Eremocoris-fajok magánrajza (Értekezések a természettudományok köréből, 13/2., 1883)
Az Eremocoris-fajok magánrajza. A systematikus állattan és különösen annak legterjedelmesebb része, a rovartan terén az utóbbi időben mind határozottabban egy új irányzat kezd felszínre vergődni. Ez az irányzat főleg abban nyilvánul, hogy a búvárok a különböző állatcsoportok, nemek és fajok jellemzésénél nem elégednek meg az eddig felállított, sokszor merőben esetleges és változékony külső jellegekkel, hanem az anatómiai és biológiai útmutatások kellő figyelembevételével újabb és valóban specifikus bélyegek kipuhatolására, s az egyes állatalakok szabatos jellemzésére törekednek. Linné és közvetlen követői, az entomológusok élén Fabriciussal, a fajok megkülönböztetésénél a fősúlyt különösen a színre és a külső idomokra helyezték. Későbbi búvárok azonban azt tapasztalták, hogy a színezet e tekinteteiben még sem oly feltétlenül biztos útmutató, és hogy vannak fajok feles számmal, amelyeknél a színek minősége és elosztása a legnagyobb ingadozásoknak van kitéve. Majd reájöttek, hogy egy és ugyanazon fajnál nemcsak a színezet, hanem a külalak is kisebbnagyobb változékonyságnak lehet alávetve , s kiderült, hogy valamely fajnál úgy a test általános körvonalai, valamint egyes szervek és testrészek idomai és méretei szintén kisebb-nagyobb eltéréseket mutathatnak. Hol tehát a mérték, melylyel a fajok határait megállapítani és kijelölni lehet? Mit kell fajnak, mit válfajnak vagy csak egyéni eltérésnek tekinteni? Ezek a kérdések merültek fel önkénytelenül s a válasz M. T. AKAD. KÚT. A TERM. TUD. KUKKRÓL. 1883. XIII. K. 2. 87.. .