Dr. Erőss Gyula: Vizsgálatok újszülött gyermekek rendes hőmérséki viszonyaira vonatkozólag (Értekezések a természettudományok köréből, 15/12., 1885)

ír ERŐSS GYULA. A test hőmérsékének meghatározása, szemben ezen viszo­nyokkal, fölötte nagybecsű, mert a vizsgálat tárgyát képező egyéntől függetlenül vezet jelentőségteljes és megbízható ered­ményekre. Sok munkára van azonban szükség addig, míg az élet első heteiben levő csecsemők egyes betegségeiben, a hő­­mérsék magatartása oly pontosan lesz megállapítva, mint fel­nőtteknél , hogy abból a betegség minősége, foka, időszaka és jóslata iránt tájékoztató ítéletet lehessen levonni. S ez annyival később várható, mert a rendes hőmérséki viszonyok ismerete is hiányos. Az eddigi gyér számmal eszkö­zölt észlelések ered­ményei ellenmondásoktól nem mentek , sok kérdést pedig tel­jesen homályban, érintetlenül hagynak. Az újszülöttek hőmérséki viszonyai első­sorban hívják föl a tevékenységet, mert leginkább vannak figyelmen kívül hagyva, s mert oly sajátlagos jelenségeket tüntetnek föl, mik csakis e korhoz vannak kötve, melyekre a nagyobb korú gyermekeken eszközölt vizsgálatokból nem lehet következtetéseket vonni. E hézagos ismeretek bővítése czéljából fogtam a múlt év­ben, a prágai lelenczház korodáján, Epstein tanár úr támoga­tása mellett, újszülött gyermekek hőmérséki viszonyainak tanulmányozásához. E vizsgálatok egy része a hőmérséknek a születés után beálló s körülbelül az első 14 órára terjedő nagy ingadozásaival foglalkozott. Az eredmény :A külső hőmérsék befolyása a csecsemők szervezetére» czímű értekezésben van letéve.*) A megkezdett úton tovább haladni óhajtván, a budapesti m. kir. egyetem I-ső szülészeti és nőgyógyászati korodáján, Kézmárszky tanár úr szíves támogatása mellett, megfigyelés alá vettem az újszülöttek hőmérsékének menetét az első nyolc­ nap alatt. Hogy a megfigyelés éppen az említett időre terjedt, annak oka nem abban fekszik, hogy az észlelés, az anyák és gyer­mekek eltávozása miatt tovább nem lett volna folytatható. A kiindulási pontot azon körülmény szolgáltatta, hog­z a gyermek életviszonyai a születés után egyszerre gyökeres változást szen­­ t) Kiadta a Magyar Tud. Akadémia, Természettud. Értekezések, XIV. köt. 1884.

Next