Fabinyi Rudolf: Stereochemiai tanulmányok (Értekezések a természettudományok köréből, 23/3., 1894)

STEREOCHEMIAI TANULMÁNYOK. A szénvegyületeken észlelt chémiai isomériák, az időközben hatalmasan kifejlődő chemiai struktúra, tanának elveivel megegyezteth­etők, e tan alapján megérth­etők, sőt általa előreláthatók valának. Stereochem­iai nézetek fölállítására Pasteur után az első, most már maradandóbb hatású lökést Wislicenus-nak az isomér tejsavakról 1873-ban közzétett dolgozatai,1­­adták a melyekben Wislicenus kimutatja, hogy a paratejsavnak ugyanazon struktúrával kell birnia, mint a közönséges, erjedés által nyert tejsavnak, és hogy ennek folytán e két vegyidet isomériája a struktúra tanával ki nem magyarázható. »Diese Thatsachen zwingen dazu, die Verschiedenheit isomerer Molecule von gleicher Structurformel, durch ver­schiedene Lagerung der Atome im Raume zu erklären.« Wisl­eenusnak ezen nyilatkozata bírta reá van 4 Hoffot, mint ezt van 4 Hoff maga elmondja, hogy a fölvetett kér­déssel tüzetesen foglalkozzék, a minek eredménye lett az 1875-ben »La chimie dans l'espace« czímen megjelent érte­kezése,2) melyben az assymetriai szén-atom fogalmát állapítja meg s kimutatja, hogy az akkortájt ismert, úgynevezett phy­­sikai isomériát feltüntető vegyületeket, melyeknek isomériá­­ját a structur-elmélet megmagyarázni nem volt képes, a molekuláiknak alkatrészeit képező asymmetriás szén­atomok jelenléte jellemzi. A hollandi chemikustól függetlenül s csak­nem ugyanazon időben, egy franczia chemikus is, Le Bel köz­­lötte nézeteit a physikai isoméria okáról s conclusiói a varit Hoff-éival a lényeges részekben teljesen megegyeznek.3) Van 4 Hoff, valamint Le Bel azon plausibilis fölte­vésből indulnak ki, hogy a szén-atom vegyi vonzását alkotó erő, mely, mint a tapasztalat mutatja, négyfelé és pedig egymással egyenlő értékű részekre oszolhatik meg, hatásá­nak irányaira nézve a térben symmetriás elrendezéssel bír. Hogy ezen föltevésnek eleget tegyünk, legegyszerűbb a szén- *) *) Ann. der Chemie u. Pharm. 166. 3 és 167. 302. s) Van 4 Hoff első közleménye holland nyelven látott napvilá­got egy 1874. szeptember havában kiadott értekezésben. 8) Le Bel értekezése a Bullet, de la Société Chimique de Paris 1874. novemberi füzetében jelent meg.

Next