Vas Frigyes: Tanulmányok az idült nikotin és alkohol mérgezésekről (Értekezések a természettudományok köréből, 23/5., 1894)

TANULMÁNYOK AZ IDÜLT NIKOTIN ÉS ALKOHOL MÉRGEZÉSEKRŐL. A többszörös kirázás által oldatott és izoláltatott. Az aether elpárologtatása után egy világos sárga, szörp sűrűségű, szúrós szagú, erősen alkalikus vegyhatású anyag maradt vissza, mely az összes alkaloidreactiokat adta és mely anyag 5/10 milligrammja, békába befecskendezve, már rövid idő múlva oly mérgezési tüneteket idézett elő, melyek a nikotinnal való mérgezés tüneteihez feltűnően hasonlók voltak. Világos volt tehát az, hogy ezen ily módon nyert anyag a különféle, a dohány füstjében foglalt alkaloidák keverékéből áll. Ezeknek különválasztására többféle kísérlet történt, mely közzü­l azon­ban csak kettő vezetett sikerre. Platinchlorid hozzáadása által ugyanis egy szépen kristályosodó, világos sárga egynemű só és egy nem kris­tályos sötét barna színű anyag volt nyerhető. Ez utóbbi meleg vízben igen nehezen, az előbbi könnyen volt oldható. A kristályok különválasztottak és kellő megtisztítás után elégetésnek vettettek alá. Megjegyzendő, hogy a kris­tályos anyag az egésznek súly szerint több mint 3/4-ét képezte. Az elégetésre vonatkozó számadatok a következők Anyag súlya ■ 0,3560 grm. Elégetés után a Pt maradék s­ílya : 0,1231 grm. = 34‘6°/o Platint­art­alom. A nikotinplatinsó vegyképlete Ortigosa szerint : C„­H14N22HCl.PtCl4 a­miből százalékos súlyértéket kiszámítva az 34,4°/0-nek felel meg A platinmaradék illetve súly­veszteség százaléka fel­tűnően megközelíti azon számokat, melyeket a nikotinpla­tinsó vegyképletéből kiszámíthatunk. A különbözet talán az anyag nem egészen tiszta voltában keresendő. Ez okból arra törekedtem, hogy az alkaloidák keve­rékéből egyeseket más módszer segélyével kristályosan izo­láljak. Több anorgaikus és organikus savval való sikertelen kisérlet után, a borkősavas só előállításához fogtam. Dreser'1) ’) Dreser : Über saures weinsaures Nicotin. Arch. f. Pharmacie Bd. 27.

Next