Dr. Daday Jenő: A kagylósrákok harántcsikos izomrostjainak finomabb szerkezete (Értekezések a természettudományok köréből, 23/8., 1894)
55388 ÉRTEKEZÉSEK A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK KÖRÉBŐL, KIADJA A MAGYAR TUD. AKADÉMIA. A III. OSZTÁLY RENDELETÉBŐL SZERKESZTI SZABÓ JÓZSEF OSZTÁLYTITKÁR. A kagylósrákok harántcsíkos izomrostjainak finomabb szerkezete. 2 RAJZLAPPAL. DI DADAY JENŐ lev. tagtól. (Felolvasta a III. osztály ülésén 1893. november 13-án.) Már jó ideje, hogy a kagylósrákok magánrajzának megírása czéljából azok anatómiai viszonyait tanulmányozom. Kitűzött feladatomhoz képest tanulmányaim körét nagyon természetesen az összes szervekre, szervrendszerekre, tehát az izomrendszerre is kiterjesztettem s ez utóbbira annyival is inkább, mert felőle még ez ideig csupán töredékes, általánosságban tartott följegyzések és megfigyelések láttak napvilágot. Az izomrendszer topographiai viszonyainak lehetőleg pontos megállapítása mellett azonban az izmok és izomrostok finomabb szerkezetének tanulmányozását sem mellőztem, amelynek végeredményeiről jelen dolgozatomban számolok be. Mielőtt azonban tulajdonképeni feladatom megoldásához, a vizsgálataim folyamában elért végeredmények ismertetéséhez kezdenék, előre kell bocsátanom azt, hogy: 1. Tanulmányaimat a kir. József műegyetem zoológiai intézetében végeztem, melynek főnöke, volt tanárom, dr. Ént г M. T. ЛК. ÉRT. A TERM. TŰI KÖRÉRŐL. 1893. XXIII K. 8. SZ. 1587