Északi rokonaink. A Magyar-Finn és a Magyar-Észt Társaság közleményei 7. (1942)
Tasnádi Nagy András: Ünnepi köszöntő
kétségtelen, hogy az egyéniség jegyei közül anyelv a legszembeszökőbb és legmaradandóbb. A nyelv, »mely múltúnk legdrágább öröksége, jelenünk közvagyona s jövőnk bitos záloga«. És kifejti, hogy nyelvrokonságunkhoz kétség se férhet. De nemcsak nyelvrokonság áll fenn közöttünk.Faji rokonságunk sem vitás már. És nem csaka magyar tudomány megállapításaira hivatkozhatott e tekintetben, hanem idézhetem a kitűnő német tudós, Winkler Henrik boroszlói egyetemi tanár kijelentéseit is, aki ezeket mondja: »1890-ben Finnországba utaztam, azzal a meggyőződéssel, hogy ott egyáltalán nem, vagy csak alig fogok külső típusbeli hasonlóságot találni a Magyar Alföldről évek óta jól ismert alakokkal. Az eredmény az volt, ahogy szinte az összetévesztésig azokat a személyeketvéltem látni, akiket Szegeden, Debrecenben, Kecskeméten, vagy valahol másutt az Alföldön megfigyeltem.« Nem is csoda, a mi őseink is a Don-Volga tájékáról indultak el mai hazájukba, finn testvéreink történelmi múltja is oda vezet vissza. S mennyi a rokonság az évszázados küzdelmekben, harcokban, szenvedésekben, melyeket létünkért s a nyugati keresztyén kultúra és civilizáció védelmében harcoltunk. Az ellenséges elnyomás szörnyű századait kellett finn testvéreinknek kiállaniok épúgy, mint nekünk; nyelvüktől, nemzeti öntudatuktól, a lét elemi feltételeitől akarta őket megfosztani a durva önkény csakúgy, mint bennünket, s ők mégis épúgy fenn tudták tartani nemzeti létüket, mint mi, épúgy új életre tudták ébreszteni a már-már halottnak látszó Suomit, mint mi a legázolt, széttépett országunkat. Finnországot ellenségei nem egyszer feldarabolták, épúgy mint bennünket. Nekik is épúgy folytonos erőfeszítésekkel, rengeteg véráldozattal kellett védeniök a megmaradt részeket s visszaszerezni, amit elraboltak tőlük, mint nekünk, ők is, mint mi — sokszor szörnyen megfogyva — de meg nem törve, állták a történelem szörnyűnél szörnyűbb próbáit. Az orosz elnyomás, svéd uralom hosszú korszakait kellett kiállaniok finn testvéreinknek; az észtek már-már egészen eltűntek a történelem forgatagában, mi végigszenvedtük a tatárjárást, a török dúlás másfél évszázadát, Ausztria szívós velnnyomó törekvéseit s hála Istennek, megvagyunk mégis. Nem lehetünk hitvány anyag sem testvéreink, sem mi. Ha azok lennénk, már elsöpörtek volna bennünket a história viharai, mint ahogy annyi népet tettek semmivé a népvándorlás s a későbbi évszázadok pusztító harcai. A finn nép ma is egyik oszlopa a keleti barbarizmus elleni küzdelemnek, mi is becsülettel álljuk helyünket ugyanezen az