Esztétikai Szemle 2. (1936)
1936 / 4. szám - SZEMLE - Sebesi Ferenc: Látáselmélet és térelképzelés
pecskék válnak le, formálják a levegőt és közük a szemünkkel a dolgoknak képét. Empedokles a látás fizikáját a szemből és a tárgyakról kiáradó sugarak vegyülésével magyarázza. A modern fizika undulációs elméletét Aristoteles közelíti meg legteljesebben, aki fölismeri a közvetítő közeg szükségességét. Aristoteles a következőket mondja: „Ennélfogva nem is látunk fény nélkül, mert éppen abban áll a színvolta, hogy mozgatója a valósággal átlátszónak; az átlátszónak teljesültsége pedig a fény. Nyilvánvaló tanújele ennek, hogyha valaki magára a látszószervre helyezi a színes tárgyat, nem fog látni, hanem előbb a szín hozza mozgásba az átlátszót (pl. a levegőt), ettől pedig a mozgás átterjed a vele közvetlenül érintkező érzékszervre.“2 A görög festészet fejlődése — amennyire a vázaképek és a római emlékek nyomán elképzeljük — párhuzamos volt a gondolkozás ezen eredményeivel. Ismeri és alkalmazza az empirikus perspektíva legegyszerűbb fogásait, sőt Agatharchos művészete éppen ezáltal vált nevezetessé. A görög festészet térelképzelése azonban különbözik a renaissance térszemlélettől. A renaissance művész a geometria segítségével konstruált térbe helyezi alakjait, az antik festő azonban csak testekhez tapadó teret ismer; a test tömege sugalmazza ugyan a térbeliséget, ennek következményeit azonban nem vezeti végig a kép egész felületén. A kép szerkezetén belül külön tér-szeletekkel találkozunk lazán összeillesztve s ennek egybesimulását nem igazolja sem a térszerkesztés, sem a látáselmélet vagy a fejlett térszemlélet, csak a fantázia. Az egykorú pszichofizika kezdetlegességeit ime megtaláljuk a művészetben is. A kelet-ázsiai festészet térszemlélete a képszerkesztésnek hasonló eredményeit hozza létre, bár itt a művészi szándék egy egészen más lelkűlét kifejezője: a keletázsiai művész többre értékeli a természetet varázsos jelentése szerint, mint optikailag. Az euklidesi geometria és optika térfeltevése a tér folytonosságának helyes felismerésén alakult, az ábrázolóművészet azonban nem jutott el még az összefüggő térábrázolást jelentő iránypont-perspektíváig. A ma is használatos geometria alappillérei készen állottak, de a művészet nem ismerhette fel a térszerkesztés és a geometriai tér elvont feltételezése között az összefüggést. A művészet érzéki világa számára mindig idegen marad az elvont fogalmi gondolkodás. Ez a fogalmi rendszer nem lehetett a pozitív érzékelés alapja, csupán egy mechanikus módszert ígért a művészet számára; ez a módszer azonban ek- A lélekről (ford. Förster A.).