Esztétikai Szemle 4. (1938)
1938 / 1-2. szám - TANULMÁNYOK - Boda István: Esztétika és filozófia (Befejező közlemény)
kotás valóságos tárgyából, (az ábrázolni vagy kifejezni kívánt külső vagy belső dologból) indul — hiszen így épen a „művészi“ teremtés maradna értelmezetlenül —, nem lehet kielégítő a műalkotásoknak — sokféleképen értelmezhető (így pl. „kollektív“) — jelentéséből, „szignifikatív tartalmából“, szimbolikus értelméből, egy „szemiológiai“ elvből való kiindulás sem, de nem lehet kielégítő az egyedül az alkotó művész szubjektív lelkiállapotából kiinduló, hagyományos értelmezésű „pszichológizálás“ sem. Mindezek a kiinduláspontok egyoldalúak: mindenikükben rejlik értékes magés a figyelembevételt megkövetelő szempont. Sem a művészi gyakorlat, sem a problématörténeti fejlődés szempontjából nem is emelhetünk semmi kifogást az ellen, ha mindezek a kiindulásszempontok megtalálják a maguk külön-külön apostolait: egyoldalúan „kiélezett“ megvilágításaik csak hozzájárulhatnak az objektív és igaz lényeg tisztázásához. Kritikai elemzéseink eredményéből az következik, hogy ha egyetlen (vagy legalább egyetlen középponti) kiindulást kívánunk választani, nyilvánvalóan olyan kiindulást kell keresnünk, amelyik minél több kiindulásszempont értékét tudja számunkra biztosítani, vagy azért mert egyéb jogos kiindulási szempontok is mintegy benne magában rejlenek és belőle kibontakozhatók, vagy azért mert legalább olyan természetű, hogy a különbözőrészlegesen jogos) kiindulás-szempontokat egymás között összhangzásra tudja hozni. Annak a — se nem „felülről“, sem „alulról“, de — „belülről“, a magát a „művészetet“ teremtő (és élvező) emberi lélekből való kiindulásnak szempontja, amelyet ajánlottunk (és amelyik lényeges vonásokban tér el a szubjektívizáló hagyományos „pszichológizmustól“) épen a maga minden egyéb szempontnál egyetemesebb és középpontibb jellege folytán ítélhető a legalkalmasabbnak arra, hogy a művészetelmélet tudományos épületét reá alapozva kíséreljük meg fölépíteni. Ez a pont tüzetesebb megvilágítást kíván. 2. aj Az „értékes“ műalkotásnak egyik előfeltétele — t. i. legfőbb „tartalmi“ előfeltétele —, úgy mondottuk, az értékes lelkiség. E tétel a művészet esztétikája számára egybekapcsolja a szubjektív lélektani és az egyetemes értékelméleti problematikát, hiszen ez a fogalom: „értékes“ lelkiség magán a lélektanon továbbutal, az egyénfelettien objektív „szellemi“ szférára. Nincs itt helye a „szellem“ fogalom tüzetesebb értelmezésének;19 elég arra ” E kérdésre vonatkozóan v. ö. Sz. v. Boda, Leben, Seele, Geist und