Esztétikai Szemle 6. (1940)
1940 / 1-2. szám - SZEMLE - Hubay Miklós: A barokk reaktiválása. (Angyal Endre: Theatrum Mundi)
szerint élő, ható és befolyásoló, tehát mentesülni hatása alól igen bajos dolog. Semilyen kornak szelleme nem válhat soha időszerűtlenné. A szellemtörténet tehát tárgyánál fogva az aktuálissal foglalkozik és így magán hordja a történeti távlattalanság majd minden jegyét. »Abszolút objektív történelem nincs«, — írja a módszer mentségéül Thienettiann, és aszellemtörténet ezzel a szabadsággal élve, lemond az objektivitás igényéről és szubjektív lírájában rak fészket a halott korok hontalan szellemének. »A szellemtörténet szubjektiválódása oda vezetett, hogy az objektív műtörténeti folyamatok az író személyes élményközlésével azonosultak.«. Az eltemetett korok és a hatástalanságba dermedt hősök exhumálása helyett, a szellemtörténet a bennük mozdító, de el nem enyésző szellemet aktualizálja. A bűvészinas lázasizgalmával idézi a »sajátos« szellemet és kerül maga is befolyása alá. Mert a szellem nem ismeri az idő szigetelését és megejti, átjárja, elfogulttá teszi a történetírót, aki a kihűlt dokumentumok helyett közvetlen élményt keresett. Ebben az ihletett találkozásban sok szellemtörténész felcsapegy levitézlett kor önkéntes és anakronisztikus harcosává. Halott korok felidézett szellemei nta a történeti könyvekben folytatják egyre izmosabb inkarnációjukat. Az elmúlt századok képe így változik el a szellemtörténészek tolla alatt megragadó szépségű Utópiává, amelynek reneszánsza az emberi nem üdvösségét jelentené. A történelem mindig tanítómestere volt kissé az életnek, de soha olyan propagatív szándékkal, mint manapság. A szellemtörténetnek stílusa már elárulja rejtett igényét: igaz, a múltba néz, mert történelem, de erősen a jövőt pedzi, mert retorikus líra. A különböző korok szellemének megszállottságában alkotott »szellemtudományos szintézisekkel« szemben nem elégséges tehát a formai és módszeres bírálat, hanem fel kell vetnünk az illető kornak egyetemes kritikáját is! Morális kötelesség ez történetünk jövőjével szemben, amelyre igényt tartanak a felidézett századok. És különösen súlyos kötelesség a múltjában-jövőjében sandán lesett magyar történettel szemben. II. A közelmúlt századoknak következetes viszolygása a barokkal szemben, eléggé ismeretes emlékünk. Ezt a szinte megokolatlan ellenérzést váltotta fel azután a szellemtudományos iskoláknak kritikában rajongása. Az előző századok marasztaló ítéletét igazságtalanságnak kiáltották ki, de nem vizsgálták meg az ellenszenv okát. Pedig ez azt ellenszenv bár csakugyan elfogult, de jogosult volt a XIX. században. Mert a XVII. század másodlagos, német barokkja és a XIX. 2 Gerevich Tibor: Művészettörténet. A magyar történetírás új útjai. Szerk. Hóman Bálint. Bpest, 1931. 130. o.