Esztétikai Szemle 6. (1940)

1940 / 1-2. szám - SZEMLE - Hubay Miklós: A barokk reaktiválása. (Angyal Endre: Theatrum Mundi)

szerint élő, ható és befolyásoló, tehát mentesülni hatása alól igen bajos dolog. Semilyen kornak szelleme nem válhat soha időszerűtlenné. A szellemtörténet tehát tárgyánál fogva az aktuálissal foglalkozik és így magán hordja a történeti távlattalanság majd minden jegyét. »Abszolút objektív történelem nincs«, — írja a módszer mentségéül Thien­e­­ttiann, és a­­szellemtörténet ezzel a szabadsággal élve, lemond az objek­tivitás igényéről és szubjektív lírájában rak fészket a halott korok hontalan szellemének. »A szellemtörténet szubjektiválódása oda veze­tett, hogy az objektív műtörténeti folyamatok az író személyes élmény­­közlésével azonosultak.«. Az eltemetett korok és a hatástalanságba dermedt hősök exhumálása helyett, a szellemtörténet a bennük moz­dító, de el nem enyésző szellemet aktualizálja. A bűvészinas lázas­­izgalmával idézi a »sajátos« szellemet és kerül maga is befolyása alá. Mert a szellem nem ismeri az idő szigetelését és megejti, átjárja, elfo­gulttá teszi a történetírót, aki a kihűlt dokumentumok helyett köz­vetlen élményt keresett. Ebben az ihletett találkozásban sok szellemtörténész felcsap­­egy levitézlett kor önkéntes és anakronisztikus harcosává. Halott korok felidézett szellemei nta a történeti könyvekben folytatják egyre izmo­sabb inkarnációjukat. Az elmúlt századok képe így változik el a szel­lemtörténészek tolla alatt megragadó szépségű Utópiává, a­melynek reneszánsza az emberi nem üdvösségét jelentené. A történelem mindig tanítómestere volt kissé az életnek, de soha olyan propagatív szándékkal, mint manapság. A szellemtörténetnek stílusa már elárulja rejtett igényét: igaz, a múltba néz, mert történe­lem, de erősen a jövőt pedzi, mert retorikus líra. A különböző korok szellemének megszállottságában alkotott »szel­lemtudományos szintézisekkel« szemben nem elégséges tehát a formai és módszeres bírálat, hanem fel kell vetnünk az illető kornak egye­temes kritikáját is! Morális kötelesség ez történetünk jövőjével szem­ben, amelyre igényt tartanak a felidézett századok. És különösen súlyos kötelesség a múltjában-jövőjében sandán lesett magyar tör­ténettel szemben. II. A közelmúlt századoknak következetes viszolygása a barokkal szem­ben, eléggé ismeretes emlékünk. Ezt a szinte megokolatlan ellen­érzést váltotta fel azután a szellemtudományos iskoláknak kritikában rajongása. Az előző századok marasztaló ítéletét igazságtalanságnak kiáltották ki, de nem vizsgálták meg az ellenszenv okát. Pedig ez azt ellenszenv bár csakugyan elfogult, de jogosult volt a XIX. század­ban. Mert a XVII. század másodlagos, német barokkja és a XIX. 2 Gerevich Tibor: Művészettörténet. A magyar történetírás új útjai. Szerk. Hóman Bálint. Bpest, 1931. 130. o.

Next