A Felsőmagyarországi Múzeum-Egylet évkönyve 4. (1882)
Tutkó József: Adatok Kassa szab. kir. város pecsétjei- és czímereinek fejlődési történetéhez
tették le 1245-ben; *) melyet azután az egész keresztény világ által dicsőített Szt. Erzsébet tiszteletére, amint az 1285, 1292 és 1375-ik, évekből felmaradt ezen egyház és a vele összeköttett kórházra vonatkozó eredeti okmányok bizonyítják, fel is szenteltek. * 2) Hogy az egyház gyorsan épült, kitetszik IV. Márton pápának 1285-ik évi márczius 7-én Rómában kelt bullájából, melynek azon kitétele, hogy „Rector Ecclesie Sancte Elisabet de Cassa“, minden kételyt eloszlat az iránt, hogy a mondott évben monumentális egyházunk már állott. Ez okmány eredeti példánya a városi levéltárban őriztetik, és függő, kettős ónpecséttel van ellátva, melynek felső oldalán két fő: Péteré és Pálé, látható, az alsón pedig Martinus P. P. IV. olvasható. Jelenleg főczélunk azon pecsétet megismertetni, mely úgy városunkra, mint sz. Erzsébet egyházunkra is nagyon fontos. Magát az egyházat, mely a nevezett pecséttel egykorú, már a befejezéshez közeledő s ily czímű munkánkban: „A kassai sz. Mihály és sz. Erzsébet csúcsíves egyházak története“ a városi titkos leváltárból kinyert eredeti okmányok alapján, történelmileg fogjuk leírni. Ha a kérdéses polgári nagy pecsétünkben előforduló jelvényeket vizsgáljuk, mint legkiválóbb momentumot találjuk azok között, sz. Erzsébetnek egész alakú képét. A szent, góthstylli oltáron áll, ékített fővel, hölgymenyéttel bélelt felöltőben, melynek gallérját elől a szokásos kapcsok kötik össze. Bal kezével kebléhez támasztja azon pénzes erszényt, melyből jobbjával a szegényeknek alamizsnát osztogat. 3) A nevezett oltár hátterében csillagos ég tündöklik. A góth oltárt jobb- és balfelől tornyok takarják. E tornyokban két kis oltár tűnik fel, melyeken kiterjesztett szárnyú angyalok, kezeikben harangköteleket tartanak. A pajzsnak a tornyokon túli részét, valamint a főoltár feletti rmeze *) Honnecourti Villard franczia építész által, ki albumában azt mondja, hogy a nevezett időtájt Magyarországon sokáig tartózkodott. L. „Mittheilungen“ 1859. Nro. 6. p. 145—149. — D. B. 2) Archiv. Civ. Cassov. Sec. C. Hospitale Nro. 48. A Cassovia Nro. 3, 4. Wagner: „Annál. Step.“ I. 414.1. — Fejér: „Cod. Dipl.“ Tom. X. Vol. 2. 60. 1. 3) Dr. Henszelmann szerint jobb kezében kanalat tart. — D. B.