Figyelő, 1871. január-december (1. évfolyam, 1-48. szám)

1871-08-16 / 31. szám

FIGYELŐ. fajnak alkalmas tárgyául szolgálhatnak, a legtisz­tább fogalmakat szerezheti. 4. CSABA REGEKÖRE. Bizonyságául annak, mit fennebb mondank, hogy nagy hősök s ezek világa nyomában a bús­lakodó népek kedélye mennyire hajlik a regeszerü hagyományokhoz, és minő gazdag forrását fa­kasztja föl a regeszerű alkotásnak, itt áll a régi krónikásainknak csaknem mindenikénél nyomot ha­gyott Csaba-féle regekör. Míg a külföld krónikásai Etelének különböző nejeitől származott három fiáról: Ellák, Dengezics és Imákról beszélnek, mely a hármas szám­nál fogva magában is regeszerű: a magyar hagyo­mány szinte hármat említ ugyan föl, de más ne­vek alatt, s regéit újra regei hajlamok szerint a legkisebbhez Csabához köti. Krónikásaink szerint, kik e regetöredékeket reánk hagyták, Csaba, kit maga Etele, mint leg­kisebb fiát legjobban szeret (Priscus) anyja Rika, vagy Réka jóslata által még atyja életében ki van jelölve az uralkodásra. A testvéri küzdelemben (Krimhildi harc­a) Csaba győzne ugyan, de Dietrich (a halhatlan Detre, lásd Arany János Keveháza című költemé­nyét) árulása miatt ő is csak öt ezred magával szabadul meg az eddig leigázott népek reá zajló özönéből. E kis serget azonban,— 10,000 elesett és se­besültnél a Csaba íré nevű gyógynövényt alkal­mazván, — 15,éoo-re növeli s igy száguld vissza a hunok ősi tanyái felé. Ez írről Bejthe e név magyarázatánál igy szól: „Csaba íré, pimpinella germanica saxi­­fraga (a növény tudományos latin neve) azaz Csaba kenőcse, mert azt mondják, hogy Csaba, Etele ki­rály fia, atyja halála után egyedül maradván meg mintegy 15,éop férfiúval, midőn ezek is megsebe­sültek, ezen füves gyógyitá meg őket, s innen van, hogy azóta az róla neveztetik.“ így beszélnek Kézai és Béla király névtelen jegyzője Csaba eltűnéséről s görögországi vándor­lása és haláláról. Az első a székelyekről, mint Csaba népe egy részéről: „ezek azt hitték, hogy Csaba Görögor­szágban veszett el; miért a nép ma is azt szokta mondani : akkor térj vissza, midőn majd Csaba visszatér Görögországból“, az utóbbi pedig azt írja Csaba magyarjairól (Saba mogeri) hogy ezeket os­tobáknak tartották, mivel uzok halála után vissza nem tértek. A székelyek emez elszakadásáról szóló re­géink krónikásainknál (Turóczi, pozsonyi és budai képes krónika) igen homályosak, de a nép ajkán fenmaradt a hagyomány máig mind a csodás nyílról, melylyel Csaba a gyógyfüvet föltalálja, mind pedig Ipolyi szerint Esztergom megyében a holtak harcáról szóló rege, midőn Csaba vitézei a borzasztó testvéri harc évnapjának éjjelén visz­­szatérnek s a Cigládmezőn „hallani“ a kardcsör­gést és halálhörgést. Egyik krónikásunk (Turóczi) Csabát nagy­atyjához Bendegúzhoz, ki még mindig az ősi (scytha) honban él, visszaszármaztatja 13 éves ba­rangolása után, és itt halálos ágyán „hozzá hivatá a főnépeket a magyarok közül és kényszerité őket az ő istenekre Damasekre, hogy idővel ismét a Pannónia földére akarnának kimenni“ (Heltab, mit Székely krónikája ekként erősít meg: „a magyarok ismét kiindulának Scythiából, kiket két dolog in­­dita fel, első Csabának Attila fiának testamentoma, a ki innét oda ment vala, ki mikor meghala a Da­­masek Istenre kényszeritette őket, hogy innét Pan­nóniának földét elfoglalnák.“ Íme, körülbelül ennyi az,a mit krónikáink és a néphagyomány nyomán a Csaba-féle regetöredé­­kekből össze lehet állítani. Nagyon szerény ma­radványa egy hihetőleg igen gazdag regevilágnak, melynek nyomait azonban 12 —13 század eltö­rölhette. E kis regetöredékek azonban eléggé érde­kesek arra, hogy a költő képzelete által kiegészít­tessenek, a mint hogy ezek Jókai tolla által a leg­szerencsésebb földolgozást nyerték, melyet köte­lességünk legalább a főbb vonásokban olvasóinknak bemutatni. P. Szathmáry Károly. *) Egyik hazai krónikásunknál „istud est praelium, quod hungari Crimhild praelium vocant usque in hodiernam diem“. (Ez az a harc, me­lyet a magyarok máig Krimhild harcának neveznek“); igen érdekes azért, mert a Niebelungen és magyar Attila hagyományok között az egyetlen összefűző láncszem. WALTER SCOTT: A százados emlék­ünnep alkalmából.) Pest, aug. 15. Walter Scott születésének százados évfor­dulóját ma ünnepük az angolok. De ez ünnepély nem csupán egy nemzeté, mert Walter Scott láng­elméje a müveit világ minden részében hódított, s hatásának nyomai Európa minden irodalmában föllelhetők. Müveit lefordították, utánozták s csak­hamar egész iskola támadt, mely Walter Scottot vallá mesterének. Ő valóságos atyja az újabb re­gényirodalomnak, s hatás tekintetében vele a XIX. század egy írója sem mérkőzhetik. Byron gyorsab­ban gyújtott, de az általa élesztett tűz hamarább is elhamvadt. E siker a költő absolut értéke felől még nem határoz ugyan, de határoz igenis a siker tartóssága, mely Walter Scott számára, a közön­ség kegyében, újabb tehetségek föltünése dacára is, maradandó helyet biztosított. Ez oly érdem, mely minden művelt nemzetnél elismerésre számít­hat. Ez elismerést tényleg is kimutatni célja e váz­latos írói jellemrajznak, melyhez legtöbb adatot Schmidt Julián hosszabb tanulmánya szolgáltatott Walter Scott nem tartozik amaz irodalmi 365

Next