Figyelő, 1871. január-december (1. évfolyam, 1-48. szám)
1871-09-24 / 36. szám
422 FIGYELŐ. Szemünk láttára egymásután kelnek el a népszínháznak való jó telkek, összedugott kézzel nézzük a sugárút kisajátításait, és tétlenek vagyunk abban, hogy egy népszínházzal magyarosodásunk hatalmas előmozdítóját az új városrész palotái közé beplántáljuk. Pest városa a sugárúton egy egész tért ad a kormány rendelkezésére, s nem vagyunk képesek kieszközölni, hogy abból a népszínház telket kapjon, pedig ha jó helyen telkünk van, s több évig tartó páholy-tulajdonjog engedésével a népszínházat magát könnyen felépíthetnék, melléképületeinek fölemelésére pedig törlesztés mellett bármely bank is vállalkoznék. A polgári és politikai élet, a születés úgy mind a pénz aristokratia nevesebb emberei, ez ügyben nem akarnak kezdeményezők lenni, s ha egy szegény ördög fog hozzá a népből, mind neheztel, hogy nem hozzá fordultak, s az ügyet már azért sem segíti elő. A közéletben kimagasodott férfiakra hazafias kötelességek is vannak szabva; a kezdeményezés reájuk vár, cselekedjenek. A napi sajtó neveket is emlegetett már elégszer. Nálunk hazafias, nemzetiségi ügy a pesti népszínház létesítése, s nem lehet kibúvni a kezdeményezés kötelessége alól azoknak, kik erre hivatva vannak, s kik közül már többen meg is ígérték hathatós befolyásukat. Lehetetlen, hogy az ily ügyet kezdeményező 16—20 hazafi buzgalma a kormány részéről támogatásra ne találna. Avagy visszariasszon bennünket ama szárnyaló hír, hogy a kormányelnök a drámát és operát továbbra is egy kalap alá akarja szorítani az épülendő nagy operaházban s népszínházzá a kerepesi színházat változtatják át? Ennél nagyobb csapás nem érhetné drámai színművészetünket, de még a főváros magyarosodását sem! Nemzetiségünk, nyelvünk, magyarosodásunk érdeke a drámai színművészet önállását követeli, kiválólag a középosztálynak pedig oly élénk népszínházra van szüksége, mely több ezer nézőt befogadhatván olcsó árak mellett és egyszerűen épített ülőhelyeken mulattatva oktassa a nagy tömeget. Ne hallgassunk tehát hírekre, hanem rázzuk le tehetlenségünk átkos békéit s lépjenek elő erélyes kitartással különösen azok, kik isten vagy a nép kegyéből a közügyek élén állanak. Censor. A MAGYAR REGE-VILÁG. VIII 7. /A.A.HIZETH. Honnan vette Jókai, azt nem tudom, de e rege a kiköltözés idejéből, támogatásául szolgál azon történészeti és nyelvhasonlítási állításnak, mely az északeurópai törzsek egynéhányat, a finnet, lappot stb. a kiköltöző magyarokkal egy hazából származtatja. E rege, vagy mint a szerző írja „lappon ősmondati címe M a h i z e th. Első fejezetében az van elmondva, mit a fehér szarvas, vagy csoda-szarvasról Arany után elmondottunk. A Turul, a fehér sólyom szintén Útmutatóul szolgál. A csoda-szarvas nyomában elrobogó magyarok után a kevésbé bátraknak, a „lappangóknak“ egy kis csapata verődik össze, mind férfiak, nő egy sincs közöttök. Vezérük Züllő, kit azért neveztek úgy, mert mindig szerette a hegyeket erdőket bújni. Ő biztatta ezeket nagyravágyásból a visszamaradásra, hogy fejdelmök legyen s külön országot alakítson. De alig maradt egy falura elég népsége. Ekkor roppant nyomorultnak, elhagyottnak érzi magát a hátramaradott nép, s még nagyobb lesz rémülete, midőn az égen iszonyú fénytenger árad, villámlással, dörgéssel — az addig alig látott északi fény.Rokonaik egykor nyilakkal lövöldöztek az ijesztő tüneményre s túlorbiták csatakiáltásaikkal annak fenyegető ropogását és dacoltak: ők elrették arcaikat előle és remegtek. S ime, a lángszínűre festett erdők közepéből egy alak látszott feléjek közeledni, egy csodateljes ábra: egy fehér hölgy fekete szarvason ülve, minőhez hasonlót, sem nőt, sem szarvast nem láttak azelőtt. Az iromvad széles, ágbogas szarvai hátrafelé voltak hajolva, feje vastag, és bivaly alakú, szőre hosszú lompos, fekete, minőre sohasem vadásztak a magyarok. A nő, ki a nyargalócon ült, könnyeden, mint a legjobb amazon, halavány volt és kékszemü, hoszszu sárga hajfürtöi térdéig omlottak alá, egy kezével az iromszarvasba kapaszkodott, másikban egy tobzos fenyőfaágat tartott. Tekintete parancsoló volt és igéző. — Keljetek fel! kiálta a férfiak közé érve, kik babonás csodálattal tekintenek fel reá. Én vagyok Mahszeth, fehér tündérország királynéja, e fény amott a tündérhon éjszaki napvilága. Jöttek velem, én elviszlek benneteket oda, hol a tündér nap ragyog, hol kristályból van a bére s gyémántporral, csillagpehelylyel van hintve a föld, ott nem éget a napsugár, s maga az ég tart árnyékot . . . • Jöttek velem, elviszlek olyan országba, amelyen túl nincsen ország, ahol a föld, alvilág végződik, nem lesz ottan ellenségtek .... Én vagyok Ma-