Figyelő, 1871. január-december (1. évfolyam, 1-48. szám)
1871-07-01 / 25. szám
Megjelenik havonkint négyszer, minden hó 1-, 8-, 16- és ■, 24-ik napján. Előfizetési díj : Egész évre .... 8 frt. Fél évre .............4 frt. Évnegyedre .... 2 frt. 1 FIGYELŐ. Irodalmi és szépművészeti lap. Felelős szerkesztő: SZANA TAMÁS. Szerkesztő lakása: Magyar utca 37. szám, I. emelet. -Vas~ Kiadó-hivatal: Aigner L. könyvkereskedésében, váci utca 18. I ÉVFOLYAM. PEST, 1871. JULIUS 1. 25. SZÁM. Tartalom: Nyelvünk és irodalmunk. — A magyar regény történetéből. Heke Lajos. — Seribe és iskolája. — Lapszemle. Aristides.— A megváltó. Madách Imre. — A pártfogás. (Vázlat.) — Irodalom és művészet. NYELVÜNK ÉS IRODALMUNK. A legújabb időben, legalább néhány hét óta, a magyar napi sajtó terén bizonyos irányban jótékony mozgalom észlelhető. E mozgalom nyelvünk és nemzetiségünk védelmére, föntartására irányul, mintegy ujjal mutatva mindegyiknek elhanyagolására és az azokat megillető térnek naponkénti kisebbülésére. Üdvözöljük, lelkünk és meggyőződésünk legbensőbb melegével üdvözöljük e mozgalmat Ha volt oly korszak nemzetünk életében, midőn szükség volt az elővigyázatra, sőt összes erőnk, minden tehetségünk megfeszített kifejtésére; ha valaha kötelességünk volt istápolni nyelvünket és irodalmunkat; ha volt idő, midőn a jelen megkövetelte a múlt ismeretét és ha valamikor kellett gondolni a jövőre, midőn a jelen napjait éltük, úgy ma kell ezt tennünk szellemi és anyagi munkabírásunk minden eszközével. Nyelvünket, irodalmunkat lassan sorvasztó, de a biztos halálhoz vezető betegség ragadta meg. Még megmenthető mindegyik, de csak úgy, ha az életerőhöz, a természeti fogékonysághoz magunk is hozzájárulunk vállvetett, nyugodt és öntudatos munkával. De ezt meg kell tennünk, mert különben elvesztünk — menthetetlenül. Hisz’ nézzünk csak körül nem Európában, hanem széles e világon, hogy találunk-e valahol csak egyetlen rokon törzset is; találunk-e valahol nyug- és menhelyet egy oly nép közelében, mely nyelvünket meg fogja érteni; van-e hazánkon kívül még számunkra hely ?............... Nincs, nekünk itt van, e szép földön van mindenünk, nekünk itt és csak itt lehet és kell élnünk, halnunk. És most, midőn a nemzetiségi eszme az őrülésig élére van állítva, midőn Európa politikai élete a végletekig van csigázva, midőn az egyes néptörzsek nem tekintenek sem a múlt történeti hagyományaira, sem a puszta önfentarthatás érdekére és jogára, hanem csakis a faj- és nyelvhatárokra, lehet-e most ahoz reményünk, hogy bennünket megtart valami egyéb is, mint nyelvünk és tudományunk? Gondolhatunk-e arra, hogy akár a germán, akár a szláv elem meg fog tűrni itt bennünket csak azért, hogy e földet lakjuk továbbra is? Van-e tehát épen ezeknél fogva jelenünkben vigasz és jövőnkben remény? Ez utóbbi kérdésre igennel felelhetünk. Van, és ismételve mondjuk: van, de e vigaszt és reményt nehéz munkával kell megváltanunk ; munkával, miközben vért izzadhatunk, de ha akarjuk, hogy hazánk továbbra is magyarok hazája, hogy a nemzet továbbra is magyar nemzet legyen, meg kell hoznunk ez áldozatot. Bármint háborogjon is a nemzetiségi elemek örvénye, bármint igyekezzenek is aláásni életünket, létünket a mai politikának homályban lappangó emberei: mi élni fogunk, ha van bennünk erő és akarat. Erő pedig van bennünk, de az akarat már hiányzik. Mintha aggsági elgyengülés vett volna erőt idegeinken. Panaszkodunk folyvást, fel-feltakarjuk sebeinket, emlegetjük a régmúlt időket anélkül, hogy az azokban rejlő tanúságot kívárnók és javunkra fordítanók. Pedig hány dicső példáját mutatja szenvedésben dúsgazdag múltúak a kitartásnak és akaraterőnek; hányszor állott hazánk a végpusztulás örvénye szélén, de megmenekült mindig, mert volt ereje megmenteni magát. A tatárjárás pusztává tette hazánk térségeit, a lakosok legnagyobb részét felkoncolták hordái s a nemzet majdnem teljesen kiveszett, de a megmaradt részben volt annyi akaraterő, hogy a betelepült idegeneket fajra, nyelvre és minden sajátságaira nézve magyarrá tette. Aztán jött a másik ázsiai hatalom, a török. Háromszáz éven át vívtuk vele az élethalál nagy harcát és pedig úgy, hogy 145 évig Európára nézve mi nem létezünk, amennyiben hazánk Törökországhoz volt számítva és mi mégis