Figyelő, 1871. január-december (1. évfolyam, 1-48. szám)
1871-09-01 / 33. szám
FIGYELŐ: ismét otthon van Ha neheztelt nejére, bágyadtabb lett érzelme, ismét összeforr vele, mert társalgásaiknak van egy középpontja, a gyermek. A nőt is leggyakrabban azon felületes műveltség választja el férjétől, melyet a nevelőében szerzett. Csillogni akar. A férjet, ki a reális élet prózájában él, vonszolja maga után, hogy miután testileg kifáradt, fáradjon ki lelkileg is. Később a nő belátja, hogy férje korlátoltsága mellett elérte célját, biztosítá családja fennállását. Ekkor megbánja eddigi fenhéjázását és ismét a családi tűzhelyhez tér meg. És ez öszhangnak alapja a gyermek, így lesz a gyermek összekötő kapcsa a családnak. Épen azért az atya és anya képezzék egymással a legszorosabb egységet. A férj értesse meg nejével a társadalmi kérdések horderejét. Ne féljen attól, hogy a nő nem fogja fel. Más lények küzdelme, nyomora iránt finomabb érzékkel bír, mint a férfi. Miért ne olvashatná nejével Odysseust, Ramayána fenséges történetét ? Miért ne ragadná ki a bágyadt és érzelgős zamata regények köréből? Miért ne értetné meg vele a természet örök törvényeit, az emberi küzdelem erőteljes elvét. A szent könyvet óvatosan lehetne olvasni, mert gyakran az örök igazság sajátságos módon van megsértve a providentia érdekében. Minő termékeny eszmékben, gondolatokban egy-egy eltöltött este! Két lélek nyert általa felszárnyalást: a nő és gyermek lelke. Mert e gyermek is ott ül közbül és figyel. Eleven képzelne beszívja azon illatot, melyet eláraszt a Ramayana harca, ki az egész állatvilág segítségével harcol. Ez illat hasonló azon fris illathoz, mely felszáll az újonnan felszántott földről. Ekkor a gyermek a természet fenségével eltelve, megkapja az első lökést arra, hogy hősies jellemet fejtsen ki, szóval legyen szabad. Nálunk Magyarországon is, mily távol állunk attól, hogy a férfi az ily estét fölébe helyezze a politikai viták pipafüstös élvezetének, a nő pedig a salon lámpafényének. Mindazonáltal igaza van Fröbelnek, hogy a gyermeket el kell szakítni a tűzhelytől és iskolába küldeni, hogy tanuljon teremteni. A gyermeken látjuk legpregnánsabb bizonyítványát annak, hogy az ember teremtésre született. Csakhamar elbuvik fétis istenétől, anyjától, és porondból csinál magának házat, kitör belőle a hódtermészet. Csinál olyan valamit, mire rámondja: ez én vagyok. Igen, a családi öszhangban elveszhet az egyéniség. Ellágyul, elpuhul, örökre pólyában marad. A sacro-sacra família patriarchalis elvétől el kell térnünk, ha egészséges és nem bágyadt harcosokat akarunk kiállítani az élet piacára. Fröbel-kertbe kell küldeni, mert az anya és atya igen gyakran a legnagyobb szenvedéseket fokozzák gyermekeknek az által, hogy korlátolt gondolkozásra szoktatták. Azonkívül igen gyakran a szenvedélyes szeretet heves kitörésekben, kegyetlen bántalmakban is nyilatkozik egy-egy gyermek iránt. Ez pedig a gyermeket kétszeresen szerencsétlenné teszi. Holott egy jótékony, szelíd tanítónő megőrzi nyugodtságát , és igazságos. De van egy mély értelmű szó, mely a leendő ember alapját kell hogy képezze, és amelyet csak a család kebelében tanulhat meg. E szó: kötelesség. A kötelesség, mely az egyetemes igazság nyilatkozása egyéni tételünkben, oly fogalom, melyet csak azon benyomások eleven átérzése után sajátítunk el, melyeket a családi életben nyertünk. Egy szegény család kebelében legvilágosabban lehet felfogni. A férj az erdőn van, hideg, őszi napon, dolgozik, a gyermek épen meleg ágyában ébred. Kérdi, hogy hol van atyja Az anya feleli: Dolgozik érettünk. Tehát a gyermeknek is meg kell tanulnia két szent elvet: a kötelesség és az önfeláldozás elvét. A gyermek játékából szintén munkaeszközöket kap és dolgozni , meg/-. íme, egy benyomás, mely kitörölhetetlen. Az anya, talán tudtán kívül, a legnehezebben megérthető igazságot megérttette gyermekével. De kérdezhetjük, hogy hát a vallásosság felébresztése hol marad? Michelet azt feleli: előbb az igazság, az egyetemes törvényszerűség felfogását kell közvetítni, azután a vallást, Különben magától fölébred ez egy teljes egyetértésben élő család kebelében. Hegedűs István: A MAGYAR REGE-VILÁG. V. Még csak pár rövid regénk van a gyönyörű Csaba-regekörből — Jókai tollából. Ezek f) „A fehér sas“, tulajdonképen ismétlése a „Turul“ regének, mely több krónikában föllelhető. Ebbe a költő a meghalt Rikának szellemét oltja, de mielőtt ezt szerepeltetné, még találkoztatja a halottakat az élőkkel. „Mint örültek — a bennmaradt élők — valamennyien, midőn messziről meglátták, hogy jön a vezér egész seregével; ifjak, nők, gyermekek oda futottak eléjök koszorúkkal, lobogókkal s édes öröm mosolyával. Ölelő karokkal siettek a hunnok Csaba vitézei elé. 387