Figyelő, 1872. január-december (2. évfolyam, 1-52. szám)

1872-08-04 / 31. szám

Megjelenik minden -O­VASÁRNAP.FIGYELŐ. ELŐFIZETÉSI DÍJ : Egész évre .... 8 frt. faltai, h­­attyús jidilap, ■ Szerkesztő lakása:­­ Magyar­ utca 37. szárti, I. emelet. Kiadó­hivatal: AIGNER LAJOS Fél évre .............4 frt. Évnegyedre .... 2 frt. Felelős szerkesztő: SZÁN­A TAMÁS. könyvkereskedésében 1 váci­ utca 18. szám.__j­el. ÉVFOLYAM. PEST, 1872. AUGUSZTUS 4. 31. SZÁM. Tartalom. A népköltési gyűjtemények érdekében. Závodszky Károly.— A jellem. Névy László. — Hazai irodalom. Udvardy Géza. — Lap­szemle. — Tárca. — Rövid szemle. A NÉPKÖLTÉSI GYŰJTEMÉNYEK ÉRDEKÉBEN. A Kisfaludy-társaságnak a közelebbi évek alatt mindenesetre egyik legjelentékenyebb tette és legkitűnőbb érdeme az, hogy a népkölté­szeti termékek összegyűjtésére törekedett, hogy a fonalat felvette ott, a­hol Erdélyi elejtette. És e törekvésében a leghelyesebb utat követte az által, hogy tekintetbe vette ama tót, német, orosz, szerb és román ajkú népeket is, me­lyekkel a magyar egy ezredév óta él ez édes ha­zában , jó és balsorsban híven osztakozva, melyekkel a történelem egy ezredéve összefor­rasztotta ; mert ezek költészete ép úgy táplálta, gyarapította és gazdagította a magyar népköl­tészetet, miként ebből táplálkozott, gazdagodott és gyarapodott az. Azért a társaság felszólította mindazokat, kik valamely hazai nép nyelvét értik és azon írnak is, hogy fordítsanak annak költészeti kincséből. Felszólítására készültek és kiadásában jelentek meg aztán a tót népdalok és orosz népdalok, amazok Szeberényi Lajos, Lehoczky Tivadar és Tors Kálmán l­emezek Fincicky Mihály által fordítva. A tótok már a mai Magyarországban él­tek akkor, mikor a magyarok nagy ősük Attila hagyományának fölkeresésére elindultak és a monda kalauzolása mellett, melyet az emléke­zet elég éberen megtartott, ide érkeztek. Nem hódítottak erőszakkal, tűzzel-vassal, minthogy nem akarták e földet kipusztítani és azzal el­hagyni, mi néhány hónap folyamában véghez­vihető lett volna, hanem hódítottak bölcsességgel, az itteni népek érdekeinek figyelembevételével, szelídséggel, minek tanúsága az, hogy a hon­foglalás művének végrehajtása mintegy hat álló esztendeig tartott, s hogy a garammelléki szlá­­vokat Szoárd és Kadocsa nyájassággal nyerték meg, és a meghódoltak kevés idő múlva a le­hető legjobban érezték magukat az új uralom alatt. Ha hazafiak lettek, különösen a tótok, a­­­kik attól fogva le máig, a legtöbb hűséggel, legodaadóbb testvériséggel és legigazabb ragasz­kodással viseltettek irántunk. Bizonysága Kiió, bizonysága a nép mú­zsája. Ha a magyar búsul, a tót is vele érez ; ha a magyar örvend, a tót is vele vigad; sze­rencsében és bajban egyenlőképen hű osztá­lyosa. Mikor negyedik Béla a tatárok elöl fut az ország szent ereklyéjével, a koronával, a tót biztatja, hogy ne féljen a jó király, ha népe van, mely megmenti a kutyafejüektől , leveri a tatárt, a belét kitépi, hogy ne támadjon többé kedve a magyar föld dúlásához. Mikor a török rombol a honban, a tót is fellendül, kardot köszö­­n rül, lovat nyergel, csatába száll a hazáért. És mikor Rákóczy korában a németek parancsolnak, csú­­folkodnak, és saját országában föl sem veszik a magyart, mikor erővel ki akarják vetkőztetni nemzetiségéből, ősi nyelvéből, ősi öltönyéből , a tót hasonló mérvben látja a fenyegető vesze­delmet és az ő dala is tele panaszszal: „A magyart elnyomják, Németet emelik. Szabadságainkat Semmibe sem veszik.“ A rokonság érzete minden sorban meg­csendül; a történeti vonatkozásokban szintúgy mint bármely egyszerű, másféle darabban. Gyak­ran ugyanazok a gondolatok, csakhogy rövidebb vagy hosszabb részletezéssel, más kifejezésekkel, gyakran ugyanazok az egyes sorok, és némi eltérés leszámításával megegyezők a versszakok is. Átalában pedig ugyanazon mély lyrai öm­lengés, szelídség, ugyanazon játszi elevenség, gyöngédség és igazi benső érzés csillog bennök, mint a magyar népköltészetben, s ugyanaz a ke­resetlen, mesterkéletlen hang vonul rajtuk keresz­tül. Nem hiányzik amazidyllies kezdet sem, mely a magyar dalnak plastikai, úgy népszokási háttért kölcsönöz, például a „Magasan repül a daru, szépen szól“, vagy a „Három alma meg egy fél“ , továbbá hasonlóképen megvannak a ma­gyarban gyakori ismétlő szólamok. Maga a tót ember pedig ép oly dalos, mint a magyar, és

Next