Figyelő, 1873. január-december (3. évfolyam, 1-52. szám)
1873-09-21 / 38. szám
446 a felhőkből jönne is, ráolvasnék a természettan valamelyik paragraphusát. Nincs a mythoszi lények közül senki ; kinevetjük még azt is, aki valaha hitt bennök. S mit nyertünk e pusztítással, melyet a képzelet országán elkövettünk? Száműzve van minden személyes hatalom a világ kormányáról, de a szív nincs kielégítve. Nincs maga az ész sem. A megfejtetlen kérdések száma most sem fogyott meg; hitünket feledtük, de velünk maradt a kétség minden fúriáival. Megüresítők a világot s nem tudjuk többé betölteni, csak a szavak maradtak, a jelenetek eltűntek. — Mennyit öregített az emberiségen a sok tapasztalás, a csalódások véletlen sora ! Oh, a tettek nagy munkával járnak, s eredményük mégis oly csekély. Hol van az ifjúkori önbizalom, mely istenekkel mert mérkőzni. Az ember oly kicsiny, oly semmiség ma s kétszeresen az, mert parányiságának tudatával bír. Teremthet-e az, lehet-e, mondom, igazán nagy, aki magát tehetetlennek érzi ? A görög mythoszkór alapeszméje az ember istenekkel való rokonsága. Köztük csak fokozati különbség van, mert eredetök is öszszetalálkozik a kosmogoniai fejlődésben. Innen a titánok harca, innen a Prometheus küzdelme, innen a félistenek gyakori diadalmas összeütközése az égi hatalmasságokkal. Legszebb regéik tárgyát az istenek és emberek sérelmei képezik; a földiek az égiekkel együtt vendégeskednek, együtt mulatoznak, a magokat érdemesítők jutalmul az Olympusi kör tagjaivá lesznek. E személyi önállóságnak, a szabad individualismusnak tulajdonítandó azon független szellem, mely a görög költészetet páratlan virágzásra emelte. Ennek az a derült szin, mely a görög műveket jellemzi. Nincs a görög világnézetben semmi lenyomott, semmi szolgai, nincs semmi sötét, komor, lehangoló. Ez maga az örök tavasz, üde mosolyával. Még a bűnnek s büntetésének is az ad valami drámai jellemet, hogy szabadon követtetik el s maga vonja magára büntetését. A görög istenség mintegy szétdarabolt, megoszlott volt egyenként, tehát nem absolut hatalom , melylyel a magát istenné emelni akaró ember bátor, sőt jogosult lehetett küzdeni, ha mindig buknia kellett is. Nem volt soha vallásos nézet, mely az embert ennyire függetlenítette volna, mely az ő akaratának ily nagy súlyt engedett volna az egyéni cselekvésben. Legtöbb vallás tanítása szerint az ember már születve a bűn gyermeke, élete örök poenitentia s halála átmenet a kárhozatra. Milyen szomorú például a buddhismus világfelfogása, mely szerint az ember előtt nincs nagyobb elérendő boldogság, mint a megsemmisülés ölébe, a Nirvanába sietés. Milyen alárendelt szerepre van kárhoztatva az egyén, a személytelen, a mechanikus mindenség ellenében, még maguknál a bölcsészek legtöbbjeinél is. — Ezért marad a görög mothoszvilág mindenkor üdülőhelye az újkori világnézet nyomása alatt meghasonlott emberi szellemnek; oda tér ez vissza mindannyiszor, valahányszor ifjulni, szabadabban emelkedni akar. Ezért van a görög mythologiának ízlésfejlesztő hatása az ifjúságra, mely épen kedélyénél fogva legfogékonyabb is a képzelem e mesteri formálásainak elfogadására. A görögnek mint építészetében, úgy költészetében a szabad, erőszakolatlan szellem jelentkezik, merészség, túlhajtás és nehézkesség nélkül, az arányosság folytonos szemmeltartásával. Tárgy és alak, eszme és anyag, tökéletesebben nem párosulhatnak. — E műtapintat megérzik a mythoszokon is, melyek épen azért váltak a költői gondolatok állandó alakjaivá, mert szebb, megfelelőbb képekbe nem lehetne öltöztetni. — Ezért fordul a művészet mai napig is legtöbbször a mythologiához, hogy igazán költői tárgyat merítsen. Rövidebben, szebben és többet nem fejezhetünk ki, mint a mythoszoktól kölcsönzött képekkel és hasonlatokkal. Egy szóval, az aesthetikai képzésnek leghathatósabb eszközét a lényegében felfogott mythologiában leírjuk. Hátra van szólni a görög hitregék morális befolyásáról. A keresztyénség uralkodó vallássá emeltetésekor a vakbuzgó püspökök irtóharcot kezdtek a görög költészeti művek ellen, egyenesen azért, mert jól ismerték azoknak a lelkekre gyakorolt bűvös hatását. A pogány istenek elleni gyűlölet elfogultabbakká tette őket, sem hogy a művészi becsre tekintettel tudtak volna lenni. Később mégis nem a görög és la FIGYELŐ.