Figyelő, 1874. január-december (4. évfolyam, 1-52. szám)
1874-11-22 / 47. szám
554 TARTALOM: Irodalmi bajok. Justus. — A történelem eredete és a történelmi irodalom állapota a középkorban. — Kornélia. — Hazai irodalom. — Lapszemle. — Nemzeti színház. — Rövid szemle. FIGYELŐ. IRODALMI BAJOK. I. A magyar irodalom nehezen hódított közönséget. Nemzetünk, melynek állami ügyei fölött hosszú ideig idegen kezek rendelkeztek, a szellemi téren is hozzá szokott a külföld vezető járszalagához. Ama semmivel sem törődő közöny, melylyel koronkinti fölébredésének dacára is beletörődött végtére politikai elnyomatásába, rája nehezedett egész ólomsulyával, nyomta sokáig, s e bénitó és tespesztő nyűg alatt nem volt képes irodalmi kiskorúságára sem eszmélni , igy nem is iparkodott ez alól fölszabadulni és a maga lábára állani. A magasb körök a műveltebb francia és német irodalomnak emlőiből táplálkoztak, a nemzet értelmisége pedig egy régi szellemi világ visszaálmodott fényében élt, a classical költészet forrásaiból merített, Homér szindus ege alatt, Vergilius hősökszülte honában mulatozott. S kik ezt tevék, oly jól érezték magokat az istenek és félistenek, satirok és faunok társaságában, hogy jó darab ideig elfeledtek arra gondolni, miszerint ezzel a magyar nemzeti művelődést senyvesztik el, a magyar irodalmat kötözik nehéz bilincsekbe. Mert e lethargiának, e nemzeti megfeledkezésnek az lett a káros következménye, hogy a magyar múzsa alig talált olvasóra, hogy az írók nagyobbára egymásnak dolgoztak. S bizony nem csodálkozunk rajta, ha még Kölcsey idejében is, mint e jelesünk írja, a család megsiratta azt a gyermekét, mint veszni indultat, a ki a literatori pályára lépett. Tüske tépte, nyomor űzte, gáncs és lenézés fogadta, mert a magyar irodalom sem tiszteletes,, sem gondtalan létet nem biztosított neki. A közönség számra sokkal kisebb, érdeklődésre sokkal megbízhatlanabb vol, semhogy biztosan lehetett volna rája számítani. A hajnak közepette azonban nem hiányzott a segítség, mikor a sajka már-már elmerült, voltak, akik vállalkoztak kimentésére. S bizony, hogy a magyar irodalomnak sajkája el nem veszett a közöny és részvétlenség árjában, azt jó részben nekik lehet köszönnünk. Mert amit maga a közönség elmulasztott, azt ezen egyesek iparkodtak helyrehozni. A központon és vidéken a papok, tanárok, bírók, ügyvédek, s az értelmiség egyéb tagjai valóságos bizományosok voltak, sőt ügynökök, a kik a megjelent új termékeket házról-házra hordák s árulták készpénzért, hitelben, ahogy csak eladhatták, s maguk azután, sokszor saját rovásukra, nagy nehezen beszámoltak az írónak, h így gondoskodtak legalább megélhetéséről. A múlt nyáron egész csomó régi előfizetési fölhívás forgott kezünkben, bizonysága a kezdetleges könyvkereskedésnek, ám bizonysága egyszersmind az áldozatra kész buzgalomnak. S ez előfizetési fölhívások tanúskodása szerint a magyar irodalomnak ily módon való terjesztése leér egész a harmincas évek végéig. Négy évtized azóta, és mennyi változás, mennyi haladás ! A magyar irodalom fölvirágzott. Némely terén ugyan nem értük még el a kellő fokot, nem állhatunk meg az angol, a francia, a német nemzet mellett, sőt őszinteséggel szólva, az ő hatalmas szellembúváraik fölszínre hozott kincseivel ékeskedünk, különösen a természettudományok mezején; de hát utoljára is oly kisded népnek, mint a magyar, már számi gyöngeségénél fogva sem lehet hivatásas az, hogy fáklyavivő, kalauzoló szerepet vigyen, hogy a mivelt nagy nemzetekkel harcoljon az elsőség fölött. Elég ha nem marad el a kortól, ha a kivivott eredményeket siet szellemi és anyagi hasznára fordítani. Elég, ha a szorosan nemzeties irodalom-ágakat, mint a költészetet, a történelmet, oly magasra emeli, amily fokon a külföldi literatúra ugyanazon ágai állanak. Mert egész bátorsággal kimondhatjuk, hogy a magyar költészet, a magyar nemzeti történelem, sőt egyik legújabb tudomány, az összehasonlító nyelvészet is, szégyen nélkül versenyezhet a külföldi literatura ugyanazon