Figyelő, 1875. január-december (5. évfolyam, 1-52. szám)
1875-05-30 / 22. szám
MEGJELENIK minden VASÁRNAP. Erőltetési dij: Egész évre ... 8 frt. [ Fél évre .... 4 . Évnegyedre . . . 2 . IV. ÉVFOLYAM. FIGYELŐ. IRODALMI, SZÉPMŰVÉSZETI ÉS KRITIKAI HETILAP. Felelős szerkesztő: SZAKA TAMÁS. BUDAPEST, 1875. MÁJUS 30. SZERKESZTŐSÉG : Hétya utca 18. szám. I. emelet. Kiadóhivatal : AIGNER LAJOS Könyvkereskedésében, váci utca 18. szám, 22. SZÁM. A ZENEAKADÉMIÁRÓL, tekintettel zeneirodalmunkra, is. A zeneakadémia egyik fő feladata : a külföld gyámkodását zene dolgában jövőre lehetetlenné tenni s átalán oda hatni, hogy innentől teljes függetlenségben haladhassunk a zeneművészet pályáján. Gyönyörű, nemes feladat, melynek fontossága sokkal nagyobb, mintsem azt egyelőre csak felszámilni is képesek volnánk s komolyabb, mintsem azt sokan még csak sejtenék is. De hogyan ? Mi a külföld gyámkodása alól akarunk felszabadulni s legelsőben is azon kezdjük, hogy feltétlenül a külföldnek vetjük alá magunkat, midőn onnan mestereket kívánunk s művészeket hozunk, nekünk az Ígéret földét megnyitandókat. Fájdalom ! Ez a legegyszerűbb, legtermészetesebb mód arra, hogy, ha most még a külföldre vagyunk szorulva, jövőben teljes függetlenséget élvezhessünk e részben is. Különben is átmeneti korszakot élvén, jobb most teljesen számot vetni magunkkal s a körülményekkel mint később, midőn inkább módunk lesz — csendesen munkálkodhatni s alkotni. Nyolc-kilenc év s elérjük a higgadás korszakát, melyben egy új nemzedék a zeneművészetben is megszüremlett tervek foganatosításával fogja támogatni a magyar művelődést és válik igazi tolmácsává a magyar szellemnek. Aztán nincs okunk szégyenkedni avagy épen pirulni amiatt, hogy külföldi mesterekhez folyamodunk. Szégyen tanulni nem akarni, s ha valami, úgy legkivált s mindenelőtt a zeneművészet az, mely a művelt nemzetek kölcsönös közreműködésének köszöni hatalmas alkotmányát. Hiszen mindjárt kezdetben a németalföldiek léptek fel mesterek gyanánt a zenében s tanítottak német-s Olaszországban, itt különböző iskolákat alapítva, melyek századokon át virágzottak. Majd a tulajdonképeni franciákra került a sor s a besangoni születésű Goudimélnek jutott a szerencse, hogy a később oly nagy hírre és jelentőségre vergődött római iskolát megalapítsa. Goudimel képezte ki Palestrinát, az egyházi zenestyl hatalmas megteremtőjét, ki jóllehet a mesterétől teljesen eltérő útra tért, mégis azt művelte, amit amaz teljesített. Goudimel mint buzgó hugenotta Lyonban kivégeztetett, de neki köszönhetik a reformátusok zsoltáraik zenéjét, melyet a mi protestánsaink is elfogadtak. Íme egy művelődéstörténeti tény, melynek előnyeit mi is élvezzük. A zene kétségkívül nemzetközi művészet, csak olyan, mint a szobrászat, építészet, festészet, anélkül, hogy ezért legkevésbbé is lemondana nemzeti jellegéről s nélkülözné a határozott kinyomatot, melylyel minden országban felruházták. így tapasztaljuk, hogy a németalföldiek s franciák után az olaszok és németek kerekedtek fölül s főleg az olaszok voltak azok, kik egy ideig majdnem kizárólag uralkodtak még Németországban is. Itt minden zenekarban olaszok voltak a kolomposok, valamennyi színpadon olasz primadonnák s olasz énekesek aratták a legszebb dicsőséget és olasz zeneszerzők művei szolgáltak mintául a német zeneköltőknek, kik azonfelül még a szöveget is olasz kézből