Figyelő, 1875. január-december (5. évfolyam, 1-52. szám)
1875-09-12 / 37. szám
FIGYEL 0. 445 s tolla ékesen szóló tolmácsa tud lenni mindannak, amit az író átélt, érezett és gondolt. E tulajdonságok tagadatlanul igen lényeges kellékei a regényírónak, különösen az olyannak, ki nem csak arra törekszik, hogy olvasóitól néhány óra unalmát elűzze, hanem egyúttal tolmácsa sőt a mi több és nemesebb hivatásvezére is akar lenni korának, — de még nem elengendők arra, hogy valakit kedvelt, átalánosan olvasott regényíróvá tegyenek. Éhez a képzelődés nagyobb fokú tevékenysége, s a mesealkotásban mutatkozó találékonyság jókora adagja szükséges. Lehet valaki igen képzett fő, ismerheti az életet s vonzón, művészileg tudhatja visszatükröztetni a benyomásokat, melyet a külvilág kedélyében visszahagyott; de mint regényíró nem lehet hatással közönségére, ha ezen, mindenesetre nagybecsű írói előnyök mellett nem rendelkezik azzal a nélkülözhetetlen adománynyal, hogy érdekes alakokban, s a figyelmet lekötő mese keretében, művészi kidolgozással tudja közölni olvasóival azt, mi kedélyére vagy elméjére mélyebb hatással volt, mint hosszasabban foglalkoztatta s írásra ösztönözte. E regényírói kellékek egy része, hiányzik Beöthy Zsoltban. „Kálozdy Béla“-ra tagadhatlanul eszmegazdag mű s vannak részletei, epizódjai, melyekben a kedélygazdag költőt igen előnyös oldalairól tanuljuk ismerni, de ami a regényt tulajdonképen regénynyé teszi: a mesealkotás művészete nála csak igen vékony ér gyanánt mutatkozik. A közel nyolcszáz oldalra terjedő regény nem egyéb, mint Kálozdy Béla költőileg színezett életrajza széles kiterjedésű háttérrel , melyben a főalak igen sokszor elvesz szemeink elől, mert írója nem tudta őt eléggé érdekessé tenni, amint hogy azzá tenni nem is lehetett. Egy ősnemes család sarjadéka, ki első botlása után valóságos akarat és erély nélküli báb a sors kezében, ki sem a bűnben sem az erényben nem képes oly fokra emelkedni, hogy érdeklődésünket kiérdemelje — mint mellékalak a tanulmánynak érdekes tárgya lehet, de arra, hogy egy regény központját képezze, alkalmatlan. Mari, ki könnyelműségének áldozata lesz, teljesen bírná rokonszenvünket, de ő mindjárt a regény elején eltűnik szemeink elöl s vele újra csak az utósó fejezetben találkozunk, midőn kezével egy szomorú, lemondásteljes élet minden még netalán kínálkozó reményét és örömét ajánlja föl az anyagilag és szellemileg tönkre ment Kálozdynak, kiről az előzmények után alig hihetjük el, hogy érdemes volna ily nagy áldozatra. E két szélső pont eléggé hosszúra terjedő kerét Kálozdy hányattatásai töltik be; gonddal és költői kedélylyel rajzolt epizódok, melyek noha organikus összefüggésben állanak a regény lényegével, oly bőbeszédű, bár mélyreható szemlélődésekben gazdag részletezéssel rajzolvák, hogy a regény hőse egészen elvesz bennök s figyelmünkkel együtt rokonszenvünket a mellék-alakok vonják magukhoz, melyek sokkal jobban megérdemelnék, hogy az események intézői legyenek. E mellék-alakok rajza tanúskodik legjobban Beöthy Zsolt leiró, jellemző képességéről. Néha alig néhány vonással húsból és vérből álló egyéneket állít elénk, kikben régi ismerősökre találunk. Pallér, a talpig besületes mentor, Kálozdy Benedek, az ecclesiára várakozó mendikás, s a megyei és falusi élet szóvivői valóságos tanulmányfejek, minőket hazai regényirodalmunkban keresve is alig találunk. Beöthynek kifejlett érzéke van a jellemzetes rögtöni fölfedezésére s ez eléggé meg nem becsülhető tulajdonság elsőrendű jellemfestővé tehetné őt, ha egyes korszakok vagy egyének jellemzésében, a történetírás terén tenne kísérletet. A történetírás magasabb ága nem csupán tudóst, de egyúttal költőt is igényel, s nézetünk szerint e tér lenne az, hol Beöthy Zsolt legszebb babérjait arathatná. És irodalmunkra — a tudománynak mind magasabb szempontból való művelése mind könnyebb népszerűsíthetése céljából — nagy nyereség lenne, ha történelmünk egyes kimagasló vezéralakjainak vagy jelentősebb korszakainak jellemzését oly modorban leírhatnánk, aminőben azt az angol irodalom bírja Thackeray tollából. Mi azt hiszszük, hogy e tér Beöthy Zsoltra hálásabb lenne, mint a regényírás, mert mint regényíró — a nagy közönséget elsősorban vonzó tulajdonságok hiányában — mindig csak a választottak kisebb csoportjára számíthat, mely elismerni és méltányolni, fogja benne a műveit, eszmedús irót,a míg magasabb irányú történelmi esszükkel, nemcsak az irodalomnak tenne szolgálatot, hanem a tudomány népszerűsítésében is sikerrel működhetnek. E megjegyzésünk azonban nem akar Beöthy regényének kicsinylése lenni. „Kálozdy Béla“ fogyatkozásai dacára is olyan, mely irodalmunknak valóságos gyarapodását képezi s nagyon megérdemli, hogy minél szélesebb körökben olvastassák. RÖVID SZEMLE. Szelestey László, az ötvenes években igen munkás és népszerű költő, később országgyűlési képviselő és tanfelügyelő e hetdikén 53 éves korában meghalt, ő Vas megyében Újfaluban született s már korán kezdett foglalkozni az