Figyelő, 1875. január-december (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875-09-19 / 38. szám

MEGJELENIK minden VASÁRNAP. Előfizetési díj: Egész évre . . . 8 frt. fél évre .... 4 . Évnegyedre . . . 2 . IRODALMI, SZÉPMŰVÉSZETI ÉS KRITIKAI HETILAP. Felelős szerkesztő: SZANA TAMÁS. V. ÉVFOLYAM. BUDA­PEST, 1875. SZEPTEMBER 19. SZERKESZTŐSÉG : Bástya-utca 18. szám. I. emelet. Kiadó-hivatal : AIGNER LAJOS könyvkereskedésében, váci­ utca 18. szám. 38 SZÁM. TARTALOM : Társadalmi állapotaink és hatásuk. III. M. E.­­ — Manzoni és a történelmi regény Olaszországban. Irodalmunk s a provincia. — A népvándorlás. P. Szathmáry K. (Folytatás.) — Rövid szemle. TÁRSADALMI ÁLLAPOTAINK ÉS HATÁSUK. III. Társadalmi állapotaink hullám-zajongá­sából nem­régiben két fiatal költői egyéniség merült föl. Mindkettő hű visszfénye azok­nak. A vallásosság és érzékiség, metsző ellen­téte nyer kifejezést bennök. Várady és Szalánczi az.*) Várady a bűnösség érzetétől áthatva, a val­lás enyhitő sugaraiban keres menedéket, mit azonban ott nem talál s azért a vezeklés s az erőtlen sóhajtozás és elmerevítő önvádo­lás hangjába fullasztja érzelmeit. Bűnérzete sokkal nyomasztóbb, semhogy megpillanthatná valahol a feléje áldást hintő kezet, mely attól föloldozná. De nemcsak a saját hibássága ré­míti, hanem az összes emberiség könnyelmű, m­eggondolatlan vakon iramodása azon lesújtó hatalom felé, mely a bűnbánatnak elkerülé­sét az örök kinnal fizeti. Meg van róla győ­ződve: ha bűneink szennyét le nem mossuk magunkról, egy irgalmat nem ismerő kar le­­taszít a pokol legizzóbb zugába. S e meggyőződése annyira szétzilálja bensejének nyugalmát, hogy bármerre tekint­sen, bármerre forduljon, mindenütt megsemmi­sülésünk villámcsapásait sejti. Csodálja, ma­gasztalja istent, de remeg színétől. Elismeri mindenhatóságát, örökkévalóságát, fenségét, de fél hozzá közeledni. Bűnünk sok, bűnünk nagy, el kell vesznünk. S mi tarthatja távol tőlünk az elkárhozást ? Midőn e megfejthe­tetlen probléma tolakodik elméjébe a meg­szorult költőnek, halálsápadtan nyögi: „Ne adj isten feltámadást.“ Ezzel akarja s tudja csak a világot megnyugtatni. Kárbaveszett erőfeszítés az, mely csu­pán a sóhaj nyöszörgő rekedtségével akar be­lénk megnyugvást vagy épen reményt cse­pegtetni a megfoghatatlan jövő iránt. Türel­münk nem annyira szívós, kitartásunk sem oly megfeneklett, hogy a való előnyeit, a bi­zonytalanság csalóka tüneményeinek árán el­­szalaszszuk, vagy épen megvessük. Ösztönünk sokkal durvább, semhogy a lét gyönyöreit a hideg csábok ingereinek feláldozhatnék. — Csalatkozni nem szeretünk, pedig ki áll jót arról, hogy halálunk nem lesz-e jókora csa­lódás. Az egyszerűn odavetett biztató szóval ma már be nem érjük, szilárd alapot ha nem érzünk talpunk alatt, bolyongunk addig, míg olyanra állhatunk. Várady „A látások könyvében" csupa összecsomózott agyszüleményekre akadunk, melyek kibonyolódó szálát nem képes kifogni.­­ Képzelme folyvást hevül, gondolatai sem renyhék, de e kettő olyannyira egymásba fut, hogy a gondolatot a képzelemtől nem lehet elválasztani. A hol gondolatát követni ha­szontalanul törekszik, ott a képzelem pazar színjátékával kápráztat, s a­hol képzelme lanyha, abba a magasba felszárnyalni, a mely­ben elsajátított gondolata röpköd, ott ezt a közönségesbe rántja le s szintén csak bajló­dik vele. A képzelem a gondolat rovására s viszont, soha sem működhetik. A képzelemnek a gondolatot megvalósitnia, a gondolatnak a képzelmet fel kell emelnie. Ha azonban a gondolat homályos, alaptalan, vagy épen meg nem érlelt, akkor a képzelem hiába fárad. *) Költemények. Irta Várady Antal. A futó bolond (rhapsodia). Irta Szalánczi Gyula.

Next