Figyelő, 1875. január-december (5. évfolyam, 1-52. szám)
1875-09-19 / 38. szám
MEGJELENIK minden VASÁRNAP. Előfizetési díj: Egész évre . . . 8 frt. fél évre .... 4 . Évnegyedre . . . 2 . IRODALMI, SZÉPMŰVÉSZETI ÉS KRITIKAI HETILAP. Felelős szerkesztő: SZANA TAMÁS. V. ÉVFOLYAM. BUDAPEST, 1875. SZEPTEMBER 19. SZERKESZTŐSÉG : Bástya-utca 18. szám. I. emelet. Kiadó-hivatal : AIGNER LAJOS könyvkereskedésében, váci utca 18. szám. 38 SZÁM. TARTALOM : Társadalmi állapotaink és hatásuk. III. M. E. — Manzoni és a történelmi regény Olaszországban. Irodalmunk s a provincia. — A népvándorlás. P. Szathmáry K. (Folytatás.) — Rövid szemle. TÁRSADALMI ÁLLAPOTAINK ÉS HATÁSUK. III. Társadalmi állapotaink hullám-zajongásából nemrégiben két fiatal költői egyéniség merült föl. Mindkettő hű visszfénye azoknak. A vallásosság és érzékiség, metsző ellentéte nyer kifejezést bennök. Várady és Szalánczi az.*) Várady a bűnösség érzetétől áthatva, a vallás enyhitő sugaraiban keres menedéket, mit azonban ott nem talál s azért a vezeklés s az erőtlen sóhajtozás és elmerevítő önvádolás hangjába fullasztja érzelmeit. Bűnérzete sokkal nyomasztóbb, semhogy megpillanthatná valahol a feléje áldást hintő kezet, mely attól föloldozná. De nemcsak a saját hibássága rémíti, hanem az összes emberiség könnyelmű, meggondolatlan vakon iramodása azon lesújtó hatalom felé, mely a bűnbánatnak elkerülését az örök kinnal fizeti. Meg van róla győződve: ha bűneink szennyét le nem mossuk magunkról, egy irgalmat nem ismerő kar letaszít a pokol legizzóbb zugába. S e meggyőződése annyira szétzilálja bensejének nyugalmát, hogy bármerre tekintsen, bármerre forduljon, mindenütt megsemmisülésünk villámcsapásait sejti. Csodálja, magasztalja istent, de remeg színétől. Elismeri mindenhatóságát, örökkévalóságát, fenségét, de fél hozzá közeledni. Bűnünk sok, bűnünk nagy, el kell vesznünk. S mi tarthatja távol tőlünk az elkárhozást ? Midőn e megfejthetetlen probléma tolakodik elméjébe a megszorult költőnek, halálsápadtan nyögi: „Ne adj isten feltámadást.“ Ezzel akarja s tudja csak a világot megnyugtatni. Kárbaveszett erőfeszítés az, mely csupán a sóhaj nyöszörgő rekedtségével akar belénk megnyugvást vagy épen reményt csepegtetni a megfoghatatlan jövő iránt. Türelmünk nem annyira szívós, kitartásunk sem oly megfeneklett, hogy a való előnyeit, a bizonytalanság csalóka tüneményeinek árán elszalaszszuk, vagy épen megvessük. Ösztönünk sokkal durvább, semhogy a lét gyönyöreit a hideg csábok ingereinek feláldozhatnék. — Csalatkozni nem szeretünk, pedig ki áll jót arról, hogy halálunk nem lesz-e jókora csalódás. Az egyszerűn odavetett biztató szóval ma már be nem érjük, szilárd alapot ha nem érzünk talpunk alatt, bolyongunk addig, míg olyanra állhatunk. Várady „A látások könyvében" csupa összecsomózott agyszüleményekre akadunk, melyek kibonyolódó szálát nem képes kifogni. Képzelme folyvást hevül, gondolatai sem renyhék, de e kettő olyannyira egymásba fut, hogy a gondolatot a képzelemtől nem lehet elválasztani. A hol gondolatát követni haszontalanul törekszik, ott a képzelem pazar színjátékával kápráztat, s ahol képzelme lanyha, abba a magasba felszárnyalni, a melyben elsajátított gondolata röpköd, ott ezt a közönségesbe rántja le s szintén csak bajlódik vele. A képzelem a gondolat rovására s viszont, soha sem működhetik. A képzelemnek a gondolatot megvalósitnia, a gondolatnak a képzelmet fel kell emelnie. Ha azonban a gondolat homályos, alaptalan, vagy épen meg nem érlelt, akkor a képzelem hiába fárad. *) Költemények. Irta Várady Antal. A futó bolond (rhapsodia). Irta Szalánczi Gyula.