A földgömb 15. (1944)
1944 / 1. szám - Baktay Ervin dr.: Stein Aurél kasmíri táborában
Ez a medve másnap kora reggel — szolgáim nagy megilletődésére — nyugodtan átsétált kis táborhelyem mögött. Bizonyára szemügyre akarta venni a szokatlan, addig nem látott új emberi tanyát. Stein Aurélt ezeken a sétákon ismét új oldaláról ismertem meg. Nagy szeretettel és hozzáértéssel mutogatta a marg és a szakadék különös virágait. A botanikus Stein Aurél nem maradt el a régész, a történelemtudós, a nyelvész, a műtörténész és a földrajzi kutató mögött. A marg környékén is minden jellegzetes pontnak ő adott volt nevet, mégpedig stílusosan, klasszikus szanszkrit nyelven. Egy fantasztikus sziklákkal körülvett kis térséget például Krittika-Pákaszthánánpik, «A boszorkányok konyhájának» nevezett el. Valóban méltó hely lett volna, hogy Macbeth boszorkányai kotyvasszák ott titokzatos főzeteiket. Ebéd és vacsora előtt vagy után kedélyes beszélgetéssel töltöttük az időt, s ilyenkor a művészlelkű értő is megnyilatkozott házigazdámban. Elővette az «Ezer Buddha templomában» és más hasonló helyeken felfedezett csodálatos falfestmények és szobrok remek, színes reprodukcióit — ezek műveinek angol kiadásában jelentek meg — és lelkes megértéssel magyarázgatta a régi alkotások sok-sok finomságát és előkelő szépségét. Majd készülő nyugattibeti utamra látott el a tapasztalt utazó kitűnő tanácsaival és intelmeivel. A három nap hamar eltelt Mahandmargon. Az utolsó napot követő reggelen megérkeztek a moingami teherhordó emberek, hogy lebontott táborom cókmókjait lecipeljék a hegyről. Búcsúzás előtt Stein Aurél szerényen megjegyezte, hogy ne adjak nekik semmit, mert már megkapták a fizetségüket. Hiába szabadkoztam, kedvesen mosolyogva tette hozzá, hogy «ez már így szokás Móhandmargon!» Útközben aztán szolgám, a kasmíri Abdulla is egyre dicsérte a «bara szaháb»nagylelkűségét és nagyúri mivoltát : persze ő is szép baksist kapott Móhandmarg urától! Stein Aurél egészen a hegytető pereméig kísért és meleg kézszorítással búcsúzott el első s egyetlen magyar vendégétől, aki «főhadiszállásán» felkereste. Késő ősszel, amikor nyugattibeti utániról visszatértem, Stein Aurél már leköltözött havasi tanyájáról és sátortáborával a főváros, Szrinagar közelében, a szép Dál-tó partján lakott. Mielőtt elhagytam volna Kasmírt, itt is meglátogattam a tudóst. Csónakkal mentem ki a tóparton elterülő régi mogulkertbe, az Itábar Bághba, melyet a kasmíri kormány átengedett Stein Aurélnak táborozás céljára. Viszontláttam az ismert sátrakat és a zamatos tea mellett itt is éppoly kellemes órákat töltöttem, mint fenn a havasi mezőn, és a Most árván maradt Móhandmarg havasi rétje. A «bara szaháb» végleg elköltözött szegény moingamiaknak nincsen többé kihez fordulniuk pártfogásért. Mert, azt hiszem, Móhandmargon nem fognak többé sátrak emelkedni. Csak olyan ritka, kivételes ember keres magának hasonló tanyát, amilyen Stein Aurél volt. Stein Aurél és szerző a mohandmargi táborban.