Föld és Ég, 1989 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1989-05-01 / 5. szám

Gagarin diplomamunkája Az első szovjet űrhajós J. A. Gagarin, bármi­lyen meglepő is, igen szoros kapcsolatba került a szovjet űrrepülőgéppel, mégpedig olyan for­májú géppel, mint amilyen végül is a Burán lett. Gagarint első űrrepülése után gyakorlatilag eltiltották a további világűrbeli utaktól, nyil­ván jól felfogott propagandaérdekek miatt. A szovjet vezetésnek az élő példaképre volt szük­sége, nem egy halott hősre. Gagarin ebbe nem nyugodott bele, szívós szorgalommal és ma­kacs kitartással elérte, hogy visszakerült a repülésekre készülő űrhajóscsoportba, sőt an­nak vezetője lett. Közben társaival tovább tanult a Zsukov Repülőmérnöki Akadémián, diplomamunkájául egy szárnyas kozmikus re­pülőeszköz légköri leszállásának tanulmányo­zását választotta. A dolgozat elkészítéséhez szükséges vizsgálatok céljára még egy körülbe­lül 1:25-ös léptékű űrrepülőgép makettet is használt. Ha ezt, a valószínűleg 1967-ben ké­szült modellt tekintjük, akkor döbbenetes ha­sonlatosságot találunk az amerikai űrrepülő­géppel (amelyet 1972-81 között fejlesztettek ki) és az 1975-88 között létrehozott szovjet Buránnal. Joggal kérdezhetjük: ezután miért kellett 20 évet várni a szovjet űrrepülőgép megjelenésére? Azért, mert Grecsko marsall az akkori honvédelmi miniszter „már megint valami fantasztika, ideje az ügyekkel foglal­kozni”­­ szavakkal tiltotta meg a további fejlesztést. 10 évig szünetelt a munka, mígnem 1975-ben egy új űrhajózási szállítórendszer fejlesztése kezdődött. Ez lett az Enyergija univerzális hordozórakéta és vele együtt, il­letve párhuzamosan született meg a Burán űrrepülőgép is. Glusko utolsó kívánsága Az új szállítórendszer hajtóműveinek főterve­zője az a Glusko akadémikus, illetve az általa irányított tervezőgárda lett, akik a már több mint 30 éves és igen sikeres Szputnyik-Szojuz hordozórakéta hajtóműveit is létrehozták. Az 1988-ban 80 éves akadémikus miután megbete­gedett, azt kívánta, hogy bárcsak megélhetné a Burán első repülését. Az idős ember Gagarin 1968-ban megvédett diplomamunkájához készült űrrepülőgép modell Az Enyergija hordozórakétát és a Burán űrrepülőgépet vízszintesen szerelik össze Bajkonurban

Next