A Földgömb, 2012 (30. évfolyam, 1-9. szám)
2012-08-01 / 5. szám
OLTÁR ELŐTT SORAKOZÓ SZÁDHUK Szentek társaságban könnyebb előrehaladni a lelki élet ösvényén A SZÁDHUK ÖRÖK TÁRSA, A TŰZ TISZTÍT ÉS MELEGÍT IS EGYBEN Ugyan ki ne szeretne részesülni megszentelt tűz áldásában? (következő oldalpár) A századfordulón élt, híres szádhu kiköltözött a folyópartra, s a legnagyobb lemondásban élt. Ha kapott enni, evett, ha nem hoztak elemózsiát, böjtölt. Teljes mértékben a sorsra bízta magát. Ha már nagyon megéhezett, akkor agyagot evett. Máskor pedig azt mondta, hogy az isteni kapcsolat a valódi táplálék, abból pedig mindig jut. Bár írástudatlan volt, lelki tisztasága okán rengetegen keresték fel. Egyszer aztán egy szádhujelölt a közelében ütött sátrat, és majmolni kezdte az idős szádhut. Néha evett, máskor nem, s igazából mindent úgy csinált, mint a tiszteletreméltó aggastyán. Így ment ez már jó ideje, amikor is az idős szádhu szűkszavúan megjegyezte: „Hiába megy be a szülőszobába egy nő, ha nem várandós, hiába csinál úgy, mintha szülne, attól még nem lesz baba.” A tiszta odaadás csak akkor születik meg, ha a tanítványban a guru tanítása által megfogant a lelki élet magja és azt a megfelelő módon kihordja. Az ál-szádhák jelensége e történet szerint nem új keletű. Nagy tudásra van szükség, hogy az ember különbséget tudjon tenni a tiszta és a hamis között. Az indiai bölcsek tanácsa alapján négy támpont szerint győződhetünk meg a dolgok igaz természetéről: guru-sásztra-szádhu-hridoj, vagyis a tanító, a szent írások, a szent életűek és a szív hangja, a lelkiismeret egybecsengő visszaigazolása szükséges, így szemlélve a világot, az „Hiába megy be a embert nem érhetik „ csalódások. Ha egy szülőszobába egy nő, úgynevezett szádhurja nem várandós, olyat tesz, ami nem . . . összeegyeztethető az hiába CSinal Úgy, írásokkal, a Guruta mintha Szülne, attól nításával és a lelkiismerettel, akkor az a meg nem lesz baba, személy nem követendő. A bölcsek szerint nem hagyatkozhatunk pusztán a szív hangjára, mert nehéz megítélni, hogy honnan is szól az a hang. A tudás ahhoz kell, hogy az ember meg tudja különböztetni az igazat a hamistól. A tudás ugyanakkor akadály a spontán szeretet világában. A szeretet áttöri a tudás gátját. Vannak szádhuk, akik hallucinogén tartalmú pipával hagyják magukat fotóztatni. A bölcsek szerint azonban ilyesféle segédeszközzel nem kerülhetünk közelebb sem önmagunkhoz, sem a Legfelsőbbhöz. Ez mechanikus megoldás lenne! Az élőlény sokkal kifinomultabb, mintsem hogy ilyen durva módszerekkel tudjon elmélyülni. A lelki élmény csak lelki gyakorlással érhető el. Mindaz, ami anyagból származik, csak anyagi lehet. Materializmus lenne azt állítani, hogy az anyag lelkivé válhat. SZÁDHUK © 21