A Földgömb, 2012 (30. évfolyam, 1-9. szám)
2012-08-01 / 5. szám
Szegény nád, gazdag nád Az 1970-es években Sukoró még nem volt nádas falu. Azaz már nem volt az. Merthogy a régi Sukoró éppen akkoriban vetette le utolsó nádköntöseit. „Jaj, drága, ha azt én elmondanám, mi minden baj van a náddal! Az igaz, hogy jó hűvöset ad, de állandóan szemetel, javítani kell, aztán újrarakatni, temérdek munka és pénz!” — panaszkodik egy csinos cseréptetős ház nem éppen fiatal tulajdonosa. A nád valóban nem egyszerű anyag. Nem véletlen, hogy a városi betelepülők első generációja, akiknek a fák metszésétől a fűnyíráson át a kerti munka ezernyi buktatóját kellett kitapasztalnia, nem sokat törődött a makrancos anyag megszelídítésével. Még azok se nagyon lelkesedtek a nádért, akik présházat vagy falusi portát vásároltak. Sukoró első, modern kori nádfedeles háza 1967-ben született meg, a Szilvás soron álló tájház megnyitásával, de csak évtizedekkel később, a rendszerváltás után talált nagyszámú követőre. A nádfedélhez ugyanis bizonyos jómód kell. Kezdve a megvásárlásától, hiszen az egykor szemétszám növekvő nád ma keresett exportcikk, amely főként a holland és német piacokon talál vevőre. Ezzel együtt az egykor a szegénység szinonimájának számító náci eleganciát sugárzó presztízseikké vált! SUKORÓ © 83