Kultúra és Közösség, 1984 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1984 / 6. szám - SZÍNHÁZ-RÍTUS - Heltai Gyöngyi: Két jelentős kaposvári előadás az Országos Színházi Találkozón
Heltai Gyöngyi KÉT JELENTŐS KAPOSVÁRI ELŐADÁS AZ ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓN EGY SZOVJET HÁBORÚS VAUDE VILLE - FILMCSILLAG Mihályi Gábor A Kaposvár-jelenség című, idén megjelent, a kaposvári Csiky Gergely Színház sikerének és mítoszának művészi és személyes hátterét oknyomozó kötetében jelentős helyet foglal el a vidéki társulat közel tíz év alatt kialakult operettjáték stratégiájának és taktikájának bemutatása. Kiviláglik, hogy tulajdonképpen e kezdetben kényszerű, de a közönségigény miatt kikerülhetetlen feladatok milyen jelentősen segítették a kaposvári rendezőket és színészeket ahhoz, hogy kialakítsák — ahogy ők fogalmazzák — polifon, egyidejűségében több rétegű játékstílusukat, melynek hatását tovább növelte a zene, előadást átszövő emocionális erejével. Végeredményben az Ács János által rendezett Marat halála szintű előadásokat is e folyamat egyik eredményeként könyvelhetjük el, melyhez olyan, Péter Weissétől gyökeresen eltérő művek tartoztak, mint a hazánkban örökifjú nemzeti mitológiánkba beletartozó Csárdáskirálynő (rendezte: Ács János] vagy az ötvenes évek egyik mintaoperettje, az Állami Áruház (rendezte Ascher Tamás). Hogy e különnemű produkciók összehasonlítása csak látszólag tűnik ellentmondásosnak, arra bizonyítékul nézzük meg ezt az említett kötetből kiollózott, rövid szemelvénygyűjteményt, melyben a kaposváriak nagy tudatossággal határozzák meg, mi mindent köszönhetnek saját operettjátszó hagyományuknak , mely bár vitathatatlanul elüt a kiirthatatlan magyar operettstílustól, de semmiképpen nem merül ki annak parodizálásában, inkább egy, a magyar nézőtudatban talán legélőbb színpadi nyelv „átigazításaként” határozható meg. Zsámbéki Gábor: „Megpróbálták az operett meséjét bizonyos mértékig komolyan venni, az előadáson belül igazi szituációkat próbáltak teremteni ... hogy kizökkentsék vele a közönséget a maga nyugalmából... Annyi bizonyosan kiderült, hogy egy dolgot nem lehet csinálni — a műfajt pusztán önmagával parodizálni. Ennek nincs semmi értelme... Kaposváron a rendezők többnyire arra törekedtek, hogy megpróbálják magán az operetten belül a történést lényegessé tenni — Szőke kísérletezett leginkább ezzé a megoldással, míg mások valami kívülről behozott lényegest állítottak szembe az operett lényegtelenségével, és így igyekeztek leleplezni az operett ürességét, illetve ebben a konfrontációben azt próbálták elérni, hogy ezzel az ürességgel szembesítve, nagy hangsúllyal mondódjon el valami lényeges.”