Kultúra és Közösség, 1985 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1985 / 6. szám - INFORMÁCIÓ - Mándy Gábor: Hogyan oldjuk meg problémáinkat? : Egy könyvtári felmérés néhány eredménye

idézet, amely jól érzékelteti az ismerősök megkérdezésének egyik gyakori cél­ját: „El akarok menni sportolni... valami önvédelmi sportot. Most melyiket válassza az ember, a cselgáncsot, a karatét...? Nos, akkor itt érdeklődik az ember, hát... nem is érdeklődik, hanem csak felveti, hogy én el szeretnék menni, s akkor automatikusan jön valami reagálás, hogy hát ismerek egy ilyet, ismerek egy olyat, és akkor az ember közben, szóval, így több emberrel átdolgoztatja.. INTÉZMÉNYEK, KÖZÖNSÉGSZOLGÁLATOK Miután vizsgálatunk helyszínét a közművelődési könyvtár képezte, tör­vényszerű, hogy a leggyakrabban említett intézmény a könyvtár volt. A könyv­tár igénybevételének taglalása azonban nem fér bele ennek a híradásnak a kereteibe, ezért itt csak annyit említünk meg, hogy a könyvtárhasználatban nagy szerepe van a szokás kialakulásának, s hogy bizonyos mindennapi problémák megoldásánál a könyvtári szolgáltatások nem jöhetnek szóba (vagy mert az állomány választéka szegényes, a könyvkiadói gyakorlatban is nagy hézagok vannak, vagy pedig a probléma természete eleve kizárja a — gyak­ran lassúnak bizonyuló­­ könyvtári megoldást). Az egyéb művelődési intézmények közül az iskolát (beleértve a dolgozók iskoláját is) és a TIT-tanfolyamokat (főleg a nyelvtanulás esetében), az ATI és az MHSZ által szervezett tanfolyamokat (járművezető-képzés), a legkülön­bözőbb szakköröket (fotószakkör, kézimunkakör) említették a legtöbben. A művelődési házak név szerint csak egyszer-kétszer kerültek szóba , holott feltételezhető, hogy a szakkörök, tanfolyamok jó részét ők szervezték. (Mint a könyvtár, úgy a közművelődési intézmények egyéb típusai esetében is ki­mutathatók a hatókör természetes korlátai — ezeket alaposabban átgondolva lehetne csak kidolgozni egy egységes, komplex intézményfejlesztési, illetőleg szolgáltatási koncepciót.) A vártnál többször szóltak olyan közösségi tevé­kenységekről, amelyek bár alapvetően nem kulturálisak, de van információ­közvetítési, kulturális funkciójuk, vonzatuk (sportkörök, kiránduások, klubok). Az utóbbi évtizedben Magyarországon is megjelentek s szinte „elburjá­­noztak” a közönség- és vevőszolgálatok, a legkülönbözőbb intézménytípusok alakítottak ilyen részlegeket (a vállalati vevőszolgálatoktól és márkaboltoktól a rendőrségi tanácsadó szolgálatig). Vizsgálatunkban is többször számoltak be ilyen irányú tapasztalatokról. Sajnos, ezek a tapasztalatok egy-két kivétellel elmarasztalóak: a munkaközvetítő irodában elavult címet adtak; a rádióban a vevőszolgálatok tájékoztatója olyan magnetofont ajánlott, amelyik nem vált be; a Tourinform nem tudott választ adni a külföldi vonatcsatlakozásokkal kapcsolatos kérdésre (s az illető a MÁV-hoz, ahova irányították, már el se ment); a vevőszolgálatnál azt mondták, hogy sehol sem kapható a keresett mosógép, s a vevő mégis rábukkant az egyik üzlet kirakatában ; hiánycikkek esetében a vevőszolgálat is tanácstalan. Az ilyen kudarcok arra figyelmeztetnek, hogy komolyan kell venni a „szolgálatot”, a bújtatott reklám visszaüt magára az intézményre, de ugyan­akkor a többi, hasonló profilú intézmény hitelét is kisebbíti. Másfelől, a hiánygazdálkodás körülményei között a vevőszolgálat szerepe jóval korláto­zottabb, mint ha mondjuk a sok üzlet széles kínálatában kínálna eligazítást.

Next