Kultúra és Közösség, 1985 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1985 / 6. szám - INFORMÁCIÓ - Mándy Gábor: Hogyan oldjuk meg problémáinkat? : Egy könyvtári felmérés néhány eredménye
Ha áru nincs, gyakran információ sincs, segítőkészség sincs, s a szolgálat éppúgy elbürokratizálódhat, mint az a kereskedelmi vagy igazgatási szervezet, amelynek humanizálására eredetileg létrehozták. Néhány örvendetes kivétel: valaki a „könyvjelző” segítségével a megfelelő időben kereste, s meg is találta a felvételi tájékoztató füzetet: a Videoton-márkaboltban előjegyzést ajánlottak egy a BNV-n látott mintadarabra, s ennek révén sikerült is beszerezni az árut (egy sztereomagnetofont). De a többször szidott utazási irodák is tudtak segíteni néhány esetben: a Tourinform programajánlatot állított össze külföldi diákok számára (ez természetesen a magyar diákok gondjaként került felmérésükbe), a Balkanturist pedig szálláscímeket közvetített. A mai vevőszolgálat ősformája az a kereskedő volt, aki a betévedt vevőre nem akarta egyszerűen rátukmálni a portékáját, hanem az áru mellé információt, jó tanácsot is adott, akihez tehát mint szakemberhez is fordulni lehetett. Nos, ha a vevőszolgálatról többnyire rossz véleménnyel voltak interjúalanyaink, még inkább elmondható ez a boltokra, kereskedőkre, iparosokra. A fő kifogás ellenük, hogy nem értenek a szakmájukhoz, nem kielégítő az áruismeretük: „üzletben nem érdeklődöm, mert az eladók úgysem értenek hozzá”; (az autót) „különböző szervizekbe vittem, de mindegyikben csalódtam”; (mázolási ügyben próbált tájékoztatást kapni valaki) „egy festőtől, de nem volt kielégítő a válasza”; (a rádiót) „az üzletben az eladó ajánlotta, de nem vált be.” Mint várható volt, több panasz hangzott el az eladók „hozzáállásával”, stílusával kapcsolatosan is, például: „az OFOTÉRT-ban kirúgtak, ezért egy maszek optikussal méretre készíttettem egyet” (előtétlencsét, természetfotók készítéséhez). Az árak is szóba kerültek, például: „először autószerelőhöz fordultam, de az nagyon drágán vállalta volna el a munkát”. Végül egy idézet a hiánygazdálkodás kínálatának jelzésére: „bementem az első üzletbe, megkérdeztem, mi van, ajánlottak egyet — gyakorlatilag csak azt lehetett kapni —, rövid töprengés után megvettem”. Jelentős számban említettek még egészségügyi intézményeket, illetve azok dolgozóit (orvos, védőnő). Itt is a kedvezőtlen tapasztalatok kerültek túlsúlyba: az orvosok „nem veszik komolyan a problémát”; „megkérdeztem az orvost, de az nem ért rá tanácsot adni”; „az orvos azt mondta, hogy diétázni kell, de amit ajánlottak, nagyon kicsi a választék”. A védőnők ugyan ráértek foglalkozni az emberrel (kismamával stb.), de a szóban mondottakhoz sok esetben hozzá kellett olvasni. Szórványosan említettek még egy sor egyéb, szakmai, honvédelmi és sportszervezetet: hegymászó túra megszervezése ügyében egy természetjáró szakosztályhoz, sakkozási módszerekkel kapcsolatban a sakkszövetséghez fordultak, rövidhullámú rádió adó-vevő építéséhez az MHSZ rádiósklubját keresték fel, jógázással kapcsolatban is sportegyesülettől kértek felvilágosítást. A tömegkommunikációs intézmények igénybevételét is meg kell említenünk, annak ellenére, hogy itt nem jön létre közvetlen kapcsolat „adó” és „vevő” között. A rádió- és tv-műsorok, illetve az újságok használatának három típusát lehetett megkülönböztetni: az alkalmi információszerzést („a rádióban hallottam róla”; „tv-sorozat alapján megtetszett”, „a mindennapi sajtóból”), az egy adott sorozat vagy rétegműsor nyomon követését (pl. „Főzőcske — de okosan”, „Kertünk — udvarunk”, Máriássy Judit filmkritikai műsora, „ilyen tárgyú tv-műsorokból”), végül a tudatos, visszakereső típusú használatot, ami