Kultúra és Közösség, 1991 (18. évfolyam, 1-4. szám)
1991 / 1. szám • Humán ökológia
„Nos az ipari fejlődés rizikói minden bizonnyal egyidősek magával a folyamattal. A lakosság jelentős részének elnyomorodása — a szegénység rizikója — foglalkoztatta a 19. századot. A „képesítési rizikók” és az „egészségi rizikók” már hosszú ideje képezik a racionalizálási folyamatok és a velük kapcsolatos szociális konfliktusok, garanciák (és kutatások) témáját. De azok a rizikók, amelyek ezután kerülnek majd középpontba, és amelyek néhány éve nyugtalanítják a közvéleményt, új minőséggel bírnak majd. Az általuk létrehozott veszélyeztetettségi területek már nem kapcsolódnak a rizikók keletkezési helyéhez, az üzemhez. A Föld életét, mégpedig annak valamennyi megjelenési formáját veszélyeztetik.” (17. Beck) . A megszokott dolgokra megszokott módon reagáló ember pontosan bejósolható. A megszokott viselkedések kiváltóira és biztosítékaira redukált álvalóságban élők sem felvenni, sem megváltoztatni nem tudják a világot. »A filozófia és a művészet nagyságát és lényegét tehát semmibe veszi az, aki nem tekinti középponti fontosságúnak azt a funkciójukat, hogy elsősorban válságokra válaszolnak.« (Lukács)” (Király Jeniő) „...a szüzsé szöveggé alakulásának szintjén olyan meghatározott tárgyi jelentéssel bíró szavak kerülnek be a narrációba, melyek a kultúra adott típusában kiemelten fontosak és gyakran ismétlődnek, így stabil jelentések és szituatív kapcsolatok kísérik őket, e szavak tehát átestek a »mitologizáció« folyamatán — más szövegek jeleivé-jelzéseivé válnak és kapcsolatba lépnek az adott szüzsén kívüli szüzsékkel is. Az efféle szavak képesek szövegek egész komplexusát magukba sűríteni.” (Z. M. Lotman) „De hát mi köze van ennek az antropológiának a színházhoz és a mai színházi gondolkodáshoz? ...a színház elméletírói és csinálói tudatosan igyekeznek visszaállítani a közösségi és rituális színházat. Ezek is, és azok is inspirációt, bizonyosságot és segítséget várnak az antropológustól. Gesztusba vetett hitük igazolását várják, mivel a gesztus szerintük az expresszió legmegfelelgőbb eszköze, és sokkal nagyobb kommunikatív erővel rendelkezik és precízebb üzenethordozó, mint a szó. De nincsenek kevesen a szó védelmezői sem...” (/. Slawiirska) „A szülőkről történő konfliktusmentes leválási folyamatot a fiatal nem képes tisztán kognitív szinten feldolgozni. Az érzelmi kötelékek felszámolása csak »gyászos munkával« lehetséges, aminek — ha nem sikeres — érzelmi ridegség, depresszió, ettől beárnyékolt emberi kapcsolatok egész sora a következménye. A depresszív pozíció értelmezhető egy „denaturációs folyamat" eredményeként: a család elveszíti természeti karakterét, és a gyász nem csupán a szeretet korábbi tárgyai feladásának szól, hanem a természetesség, a magától értetődőség elvesztésének is, ama természetesség elvesztésének, amellyel a világot kezelték.” (Mordheim) . Az emberiség világméretű válságának oka az, hogy az ember a külső természet megismeréséhez és a felette való uralom megszerzéséhez képest a saját természetének megismerésében és a felette való uralom megszerzésében nagy fáziskésésben van. Ennek következtében mind a külső természettel, mind a saját természetével rablógazdálkodást folytat.” (Rókusfalvy Pál) „Ha igaz az az alapelv, hogy lehetetlen nem kommunikálni, akkor ez azt jelenti, hogy lehetetlen a krízist nem kommunikálni. Vagyis nincsen nem kommunikált krízis. Ebben az esetben vajon mi lehet az oka annak, hogy a krízisállapotba került ember közléseit a környezet nem érzékeli vagy nem érti meg? Ez nézetem szerint azért van így, mert a lelki válságba jutott egyén mást, máshogyan és más eszközökkel közöl, mint az, aki lelkileg kiegyensúlyozott helyzetben van.” (Püller Péter)