Kultúra és Közösség, 2013 (4. folyam, 4. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 1. szám • Érintettek és Érdekeltek - OKTATÁS, KÉPZÉS, FELNŐTTOKTATÁS ÉS FELNŐTTKÉPZÉS - Lakos Renáta: Gondolatok a siket kultúráról
Lakos Renáta Gondolatok a siket kultúráról A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló 2009. évi CXXV. törvény 2011. január 1.-ével hatályba lépett módosítása a magyar jelnyelvet használó hallássérült közösséget nyelvikulturális kisebbségnek tekinti. Ennek következtében a jelnyelvhasználó hallássérülteket a Magyarország területén élő másik tizenhárom kisebbséggel azonos jogok illetik meg az anyanyelvük használatában, fejlesztésében és megőrzésében, kultúrájuk ápolásában, gyarapításában és átörökítésében. Ezek alapján először olyan evidensnek tűnt a kérdés, amit nemrégiben kaptam: egyetértek-e azzal, hogy a magyar hallássérült közösség teremtett egy saját kultúrát? Igen, van olyan, hogy a siket kultúra. Később elgondolkodtam azon, hogy a kérdés valójában nem ilyen egyszerű, mert egy többes állítást rejt magában: van egy közösség, aminek van egy kultúrája, és ezt a közösség teremtette, Így nézve, az egyetértésemet nem tudom igen/nem módon kifejezni. A válasz azoknak a fogalmaknak a definíciójától függ, amelyek a kérdésben szerepelnek: hallássérült, közösség, kultúra; továbbá attól is függ, hogy mindezt hogyan befolyásolja a nemzeti hovatartozás. Egyetlen, mindenki számára elfogadható definíció nem létezik. Létezhet-e? A posztmodern gondolkodásmód — mely alapvetően heterogén és diverz - szerint semmilyen kérdésre sincs egy igaz válasz, mert az igazság szubjektív, azaz a válaszolótól függ, az ő identitásától. Az identitását pedig meghatározza mindaz, ami a kérdésben szerepel: a hallás, a közösségbe tartozás és a kulturális örökség. A válasz attól is függ, hogy van-e olyan pozíció, amiből objektív ítéletet lehet alkotni. A következőkben tehát eszerint próbálok választ adni a kérdésre. Mit jelent az, hogy hallássérülés? A ’hallássérülés’ egy gyűjtőfogalom, melybe a ’siketség’ és ’nagyothallás’ mint hiponimák, azaz alárendelt fogalmak tartoznak. 2011-ben, pedagógusjelöltek körében, 54 fős mintán végzett metaforakutatásom (Lakos 2011) eredménye (148 válasz) rávilágított arra, hogy a hallók nem kategóriákban, hanem egy skálában gondolkodnak, mely skálán egyes válaszadók szerint a hallássérülés a nagyothallásnál súlyosabb, de a siketségnél enyhébb hallásállapot, mások szerint pedig „kevésbé rossz és hátrányos, mint a siketség vagy a nagyothallás” (tanárképzős hallgató). A hallássérülést a hallók a „hallani” állapothoz viszonyítják. Azt, hogy milyen hallássérültnek lenni, az alapján ítélik meg, hogy nekik milyen hallani. Ahogyan hallóként a hallássérülésről gondolkodnak, abban az jelenik meg, ahogy lényegében arról gondolkodnak, hogy változna meg a világuk (pl. a kulturális tevékenységeik is), ha ezt az adottságukat, azaz a hallást valamilyen mértékben elveszítenék. A jelnyelvet ismerő hallássérültek és hallók nem veszteségként, betegségként, fogyatékosságként gondolkodnak a hallássérülésről, hanem nyelvi-kulturális szerveződésként definiálják. Vasák Iván, a SINOSZ korábbi főtitkára szerint „a siket ember a jelnyelvétől megfosztva válik fogyatékossá”. Rodda és Grove (1987) szerint sem írható le kizárólag fiziológiai problémaként a hallássérülés, mert pszichológiai és szociális következményei is vannak, és az egyénre való hatása nagymértékben függ annak a kultúrának az értékeitől, melyben az egyén él. A kérdés azt feltételezi, hogy a hallássérültek és a hallók más-más kultúrában élnek, a szakirodalom és a saját kutatásom is megerősíti ezt az elképzelést. De mi ez a másik kultúra? Először is nézzük az elnevezést. A hallássérült közösség által használt és az elterjedt kifejezés a siket kultúra. A siket kultúra nem jelenti a kultúra siketségét, tehát nem jelenti azt, hogy ez kizárólag a siket személyek hangtalan kultúrája lenne. A siket kultúra nyitott, értelmezhető azok számára is, akik hallanak, de ismerik a közösség nyelvét - a jelnyelvet - és van közvetett tapasztalatuk a hallássérülésről. Ennek a kultúrának a siket „kultúraságot” jelentő elemei nem a nemzeti hovatartozásból, nem a magyarságból erednek, hanem a siketségből mint identitásból. Vagy máshonnan nézve: a siket kultúra szempontjából nem a nemzeti származás a releváns, hanem a közösségi (le)származás. A halló, a nagyothalló vagy a siket családból származás más-más identitást, közösséghez és kultúrához való viszonyt eredményezhet. 1 Lancz - Berbeco 2004. Szrena - Ungár szerk. 2010. 2 Letöltés helye és ideje: http://esely.elte.hu/ PDF/publ/Kontrane JEL2007.pdf, 2012.07.21. IV. folyam IV. évfolyam 2013/1. szám 63