A Magyarországi Kárpátegyesület évkönyve 14. (1887)
sajnálták adományaikat, és akik már eddig is serényen gyűjtögettek. Hála és elismerés legyen fáradozásuk jutalma ! De a Kárpáti-múzeum még mindig nagy gondozást igényel. 2000 frtot kellett kölcsön venni, hogy az épület befejeztethessék. A kölcsönösszeget és ennek esedékes kamatait részletekben kell visszafizetni. Azonfelül a belső berendezésre még jelentékeny összeg szükséges, ha azt akarjuk, hogy a czélszerűség és ízlés kívánalmainak csak némikép is eleget tegyünk. Nehéz állapot lesz ez ! És ennek nyomása alatt fordulunk egyesületünk 3300 tagjához, kérve-kérvén őket, ne hagyják cserben a szép és hazafias művet, melyet megalkottak, hanem tartsák meg ezutánra is szeretetükben és részesítsék továbbra is szíves támogatásukban ! Az idők vaskeze ugyan mindannyiunk vállára ólomsúlylyal nehezedik, de azért mégis szent a meggyőződés bennünk, hogy az igazi hazafiság nemcsak a jó, hanem ellenkezőleg éppen a kedvezőtlen időkben válik be és áldozatra is kész. A közgyűlés megbízása alapján fordulunk t. tagtársainkhoz azon alázatos kérelemmel, lennének kegyesek egy forintnyi évi díj fizetése mellett mint a múzeum pártoló tagjai jelentkezni. Az áldozat, melyre tagtársainkat kérjük, tekintve a szép és nemes czélt, ugyancsak csekély. Azon biztos reményben vagyunk, hogy felhívásunk „nem lesz a pusztában kiáltónak szava,“s így a Kárpáti-múzeum sorsát biztató megnyugvással ajánljuk tisztelt tagtársaink hazafias jóindulatába. Lőcse, 1887. ápriliavában. Gróf Csáky Albin, egyesületi elnök. Wiinscliendorfer Károly, Dr. Roth Samu, ügyvivő alelnök. Weber Samu, II. alelnök és a növénytani szakosztály vezetője. Páter Kálmán, a múzeum őre, titkár, az állattani szakosztály vezetője. Dr. Greisiger Mihály, Payer Jenő, Dénes Ferencz, pénztáros. Mátyus Endre, a tourisztika-ethnographiai szakoszt. vezetője. Szóth Márton, számvivő. 1r, az Évkönyv szerkesztője és az ásvány-földtani szakosztály vezetője. Münnich Sándor, könyvtáros.