Keleti Szemle 18. (1918-1919)
1918 / 1-3. szám
A KELETI SZEMLE JELIDÉJE. Hazánk szétszaggatva, a nemzet letiporva. Ezer sebtől Vérezve eseng a magyar a föld hatalmasaihoz igazságért s élete jogáért. E válságos helyzetben bocsátjuk ki megint e nemzetközi szerény folyóiratunkat nagy világútjára: most először, mióta elült a népeket irtó rémes förgeteg. Elindul s viszi a magyar tudományosság zászlaját mindenfelé a távoli országokba a művelődés góczhelyeire. Eljut Párisba, Londonba, Florenzbe, Rómába és Nápolyba, és Pétervárra, Moszkvába, Kazánba s a tengeren túlra is Newyorkba és Chicagoba, mint a messze keletre Tomszkba, Irkutszkba és Tokióba. Csupa ismerős tájakra, melyeken eleddig mindig szívesen fogadták a szaktársak a Keleti Szemlét s készséggel ajánlották föl részére becses munkáikat. Várjon, ha majd elérkeznek e lapok útjuk czéljához, nem keltenek-e érdeklődést küldőik iránt is? Hagyhatja-e közömbösen a mi sorsunk ami munkatestvéreinket, kikkel még nem rég közös műhelyben dolgoztunk s kik csak az erőszak kényszerével szakadtak el tőlünk ?! Midőn szellemi életünk újra megnyilatkozik ,előttük, nem látja-e meg lelki szemük könnyeink omlását s nem sejti-e meg érzésük szivünknek mély gyászát ?! Szinte lehetetlen, hogy meg ne hallják, midőn itt megszólalnak a hangtalan sorok s a néma betűk nemzetünk szent igazairól tesznek tanúságot Midőn harsogva hirdetik, hogy a magyar tudományosság már jóval előbb, hogy a népek szövetségének eszméje politikai diadalát aratta, oltárt állított e gondolatnak e folyóiratban, mely a kultúrás munkásság egy szakaszán egyesíti közös feladatra a művelt nemzeteket. S nyilván bizonyítják, hogy a magyar nemzet nem idegen hozzájuk, hogy lelkes megértéssel csatlakozik a nyugateurópai népek szellemi törekvéseihez, amint hogy a múltban is a Nyugatnak s a nyugati eszmevilágnak védelmében fejtette ki mindenkor önfeláldozó hűséggel teljesített történeti hivatását. Mi számíthatunk egykori barátaink rokonérzésére s hisszük, hogy az ő nyomukban szélesebb körben is elismerésre találnak majd nemzetünk küzdelmei. Fölemelkedik még a porból győzelmesen a mi igazságunk! Amit a fegyverek ereje hősiességgel ki nem vívhatott, azt ki fogja vívni számunkra a kulturális törekvéseinkben rejlő csendes erő. Peragit tranquilla potestas, quod violenta nequitdianusnak ezt a szép és igaz mondását nyomatta ki Ferencz 1851-ben, az elnyomatás szomorú korszakában Magyar Múzeum czímlapjára. A mai súlyos időkben mi is kitűzzük ezt folyóiratunk homlokára, hogy legyen ott a nagy világ s min magunk előtt kifejezője a mi reményünknek és bizodalmunknak. / A szerkesztőség: Clau-TOLDY Új az