Kémlő a gazdaság, ipar és kereskedésben, 1837. január-július (2. évfolyam, 1-51. szám)

1837-02-08 / 11. szám

'82 •gyapjútár és osztályzó mntézett. összekötteté­s­­ben minden idén gyapjúvásár tartatnék,’s még is semmi pártolást nem talált eddig ezen fontos birodalmi tárgy, holott Európának minden egyéb országaiban már régen meg vannak győződve tapasztalásból a’ gyapjúvásárok, ’s minden a’ gyapjúra alapított intézetek’ nagy hasznáról, melyek felette kiterjedt nagy munkásságra ad­nak alkalmatosságot, ’s ezen okból fel nem szá­mítható befolyással vannak a’ nemzetek jóllé­tére. Mennyi kezet nem foglalatoskodtat a’ gyapjú a’ juhásztól fogva egész a’ gyári mun­kásig, a­ ki a’ gyapjúszövetnek az utolsó ké­szítését adja? Mennyi beeset és vagyont nem szül ezen tárgy szakadatlanél és minden nap a’ termesztésben, a’tenyésztésben , és a’ gyárak­ban? Mily mozgásba nem hozza akár a’ belső akár a’ külső kereskedést? Hány millió forint jön ez által esztendőnkint a’ külföldről a’ cs. k. tartományokba ? ’s a’ t. Ugyanis itt is látszik, hogy az/ln’ „laissez faire” melyet némelyek minden tekintetből íbölcs sybillamondásnak tartanak, nem mindig .­■és mindenütt van helyén , ’s hogy nem jó mindig az is, ha a’ kormány mindent csak a’ privát társaságok’ ’s egyesületek’ kényére bíz, hanem hogy néha, mint p. o. ezen esetben, egyátal­­jában szükséges, hogy maga is, hol köz­­vetőleg, hol közvetetlenűl b­é­fo­lyással legyen a’ közönséget tár­gy­azó dolgok alapításában ’s elő­­m­­o­z­d­í­t­á­s­á­b­a­n. Egy bécsi gyapjúvásár alapítása valóság­gal több részvételt ’s figyelmet érdemel, mint a’ mennyire eddig minálunk méltatták, mint­hogy ezen az egész statusban boldogságot á­­rasztó életév legnagyobb fontosságú nemcsak magára a’ gazdaságra, hanem a’ gyárakra ’s művekre nézve is. Ha el nem ismernék a’gyap­jútermésünk fontosságát, melyet mint csupa terméket már annyira vittünk, hogy akármely más országgal is vetélkedhetünk, és ha meg nem gondolnék, mi legyen az, ha egyetlenegy termék, oly sok millió forint súlyát teszi a’ ter­mékeink kereskedése mérőserpenyőjébe , bizo­nyosan az volna a’ jele, hogy a’ nemzeti jóllét’ előmozdításáva­, ’s a’ honunk’ becsülete ’s dicső fényével csak keveset gondolunk, minél fogva is a’ nemzeti jóllét legbiztosabb gyámola’ teljes kifejlődésén nem igyekezünk. Egy posztóvásár belföldi gyapjúból készült belföldi posztókból, a’ rokon gyapjúművek,mint: molton, flanél, takaró, merinó, félposztó, tibet, nadrágszövet, szőnyeg, bútorszövet,’s a’ t. tár­saságában mindennémü színben ’s minőségben a’ szem elejbe rakva — mily gyönyörködtető tekintet egy honszerető művészetek’ barátjának, kivált ha egyszer’s mind a’ hozzávaló termékek’ választásában közelében van a’ legjobb alkal­matosság! Valóban, azt kellene gondolni, hogy a’ becsületérzés, nehogy a’szomszédországok­hoz képest hátra maradjunk, a’ honszeretet, és az önhaszon sugallása egyesülve neki buz­dítanák a’ nagy jószágok’ igyekező ’s okos bir­tokosait, hogy az egész birodalom dicsőségét s hasznát tárgyazó ilyen intézeten leghatha­­tósabb részt vennének, hogy a’ közönség’jóllé­tére egyátaljában, különösen pedig a’ gazda­ság’ előmozdítására sikeresen befolyván,az ér­demek’ legszebb koszorúját, mely mindnyájok­nak elérhető, elnyerhessék. Bel- és külföldi vevőknek ez által igen ne­vezetes és alkalmatos vásár nyittatnék, a’ hol elég volna a’ választani való, ’s a’ hol még is mindent első kézből ’s legrövidebb úton kap­hatnának, gyapjút, posztot, tenyésztő marhát, ’s a’ t. Ennélfogva nem is lehet gondolni, hogy az ilyen vásáron számos és helyes vételek ’s adások nem történnének. Kétséget sem szenved , hogy egy minden idén tartandó nagy gyapjú- és posztó-vásár Bécsben az adókra és vevőkre nézve egyenlően czélirányos volna, mivel azok ott minden idén egyszer bizonyos meghatározott időben elvé­gezhetnék kereskedési dolgaikat, a­ tenyész­tők pedig alkalmaztathatnák magukat az ott ki­jelentett kívánságokhoz a gyapjú minőségére nézve. Ugyan­is közjólétet előmozdító kívánat az, hogy mi a’ termékeinket mindig nagyobb men­nyiségben és tökéletesebb minőségben előállí­tani igyekezzünk, mivel az által az egész kö­zönség’ jólléte szaporodik és előmozdíttatik, és ha ezen csupa műveletlen termékeket még mű­

Next