Bayer József: A nemzeti játékszín története 2. (Budapest, 1887)

III. rész. Széchenyi kora és a budai színészet - A) Széchenyi I. gróf és a nemzeti játékszín körüli mozgalom az irodalomban - I. Röpirat: "A magyar Játékszínrűl"

lettel a legjobban megfér. Ezek azonban vagy olyan ábrándozók, kik maguk nem adakoznak, de a más pénzével szeretnének rendelkezni, vagy pedig olyan hazafiak, kik a százados sötétség után azt akarják, hogy egy­szerre derüljön. «Remény­em, akarom, szeretem hinni­—írja lelkesen — lesz honunkban egyszer nemcsak Pesten, hanem minden nevezetesebb helyen, nemcsak pompás színház, de minden olyan intézet is virágzó lábon, mely szabad nemzetekhez illik, de vájjon hihető-e, hogy eddigi oly csecsemő játékszíni állapotunkból rögtön emelkedjék egy luxuriosus színház ?» Azt akarja Széchenyi, hogy fejlődjünk lassan, de biztosan ezen állapotig. Nemzetiségünk állapota, közgazdasági viszonyaink, de még a játékszín fejletlen volta is arra utalnak, hogy úgy érünk csak ezért, ha nem erőszakoljuk a dolgot, mert ellenkezőleg egy oly intézményt hozunk létre, mely állandó fönmaradásának garancziáit nem bírja sem a viszo­nyokban, sem önmagában. Első és főczél összhangra törekednünk. Egy nagy, pompás színház nem felelne meg az akkori színjátszók számának, ügyességi kifejlésének és egyéb játékszíni előkészületeinknek, így a pompás hely nagy várakozásokat keltene és színészeink e várakozásnak nem felelhetnének meg. Kezdő színészeink mellett közönségünk is kezdő, a­mit úgy érthet, hogy közönségünkre nézve még nem életszükség egy állandó magyar színház s azt inkább kell valami vonzó, szelíd világú kis «bájlakkal» oda édesgetni, mint egy fényes palotával elrettenteni. Az egész terv első tekintetre nagyon is józannak látszik s a kissze­­rűség látszatával bír — de a következmények Széchenyinek adtak igazat, ki a valódi állapotokat vette tekintetbe. A pessimista szemüvegén keresz­tül bírált — de közelebb érte a valót, mint az ábrándozók, kik «festett egekbe» tekintettek. Az emberi természetet sem hagyta számításon kívül. Tapasztalás­ból írhatta, hogy a nagy tömeg inkább cseng a gyakori csendes örömök, mint a ritka nagy ünnepek után , és azok is, kiket a születés ily gyakori örömök részesévé tesz, tehernek tartják a gyakori nagy pompát,s ők is inkább éreznek kellemes, zajtalan időtöltés utáni vágyat. Az ily fényes paloták fényes dotatiót is kívánnak, mert csak ritkán keresik föl a szegé­nyek éppen pénzeszközeik elégtelensége miatt, a gazdagabbak meg azért nem, mert az ünnep reájuk nézve csak mint ritka kivétel bír vonzó erő­vel. A kisebb színházat csekélyebb összegből is fönn lehet tartani, s aztán azokban otthonosnak érzi magát mindenki, s ez által az a legkülönbözőbb társadalmi körök találkozási helyévé válik. Az egyszerűség mellett tényleg sok nyomós ok küzdött, így a többi közt a pénzkérdés, mert nem elég a pompás színház, hanem ahhoz fényes ruházatok, fényes díszítés és világítás s nagy személyzet kellenének.

Next