Bayer József: A nemzeti játékszín története 2. (Budapest, 1887)
III. rész. Széchenyi kora és a budai színészet - A) Széchenyi I. gróf és a nemzeti játékszín körüli mozgalom az irodalomban - I. Röpirat: "A magyar Játékszínrűl"
részök azon öreg urak közül való, kik se nem látnak, se nem hallanak jól s azért színházba is elmennek, nehogy mindig otthon üljenek; olyan nők sorából, kik látni és láttatni vágynak, vagy azon méltóságok rendjéből, kik munka után oda járnak pihenni és szunnyadozni, s végre, kik barátaikkal, ismerőseikkel akarnak találkozni. Egy ily közönség számára szerencsés dispositio és jó kedv kell, mely ne csak a színpadról terjedjen lefelé, de amelyet az egész környezet emeljen. Az ekkép létrejött színház kamatozó tőkéjének kezelése körül nagy óvatosságot ajánl, nemcsak azért, hogy magát az ügyet ne veszélyeztessük, netalán ellenkezőjével, hanem azért, hogy a jó kezelés bizalmat keltsen. Ezt a bizalmat az eddigi gonosz kezelés nagyon megingatta, azért ellene szokta legmérgesebb nyilait lövetni röpiratában. A fődolog az marad, hogy az aláírt és biztosított 200.000 forintot szerezzük be és kezeljük jól és biztosan, ha kell, inkább külföldön. «És akkor kezdjünk hozzá, ha t. i. még élünk.»* Röpíratának végső részletében mintegy húsz lapon keresztül azokkal bocsátkozik polémiába, kikről fölteszi, hogy meg fogják őt támadni. A harczot azokkal veszi föl, kik azzal az absurd ideával lépnek föl, hogy külön magyar színház építése helyett engedjék meg a magyar társulatnak, közös directiv alatt, a német színpadon együtt játszani. Ezek meg sem gondolták azt, amit Széchenyi prófétai szelleme már akkor sejtett, «hogy sok dolog tán nincsen úgy, mint kellene s egykor lenni fog». Mily szerencsétlen terv: a fejletlen magyar színészeket oda állítani a fejlett német színészet mellé, a gyengébbet szoros érintkezésbe helyezni az erősebbet. Ez kétségtelenül a magyar és német színház bomlására vezetett volna, egyrészt azért, mert a perpatvar részére termékenyebb műhelyt keresve sem lehetett találni, másrészt, mert a pénzkezelés lehetetlensége egyiket a kettő közül tönkre tette volna. Valóságos színházi háborúa készítenék elő a talajt: a magyarok kifütyölik majd a németek előadásait, a németek pedig hasonlót tesznek a magyarokéival. S hova vezet mindez ? Először a magyar és német elem közti idegenkedés még nagyobbá válik, s másodszor a nagyobb intelligenciának előbbutóbb való diadala következményeként újult erővel áll föl romjaiból a német játékszín, a magyar pedig visszalökve évtizedekre, századokra, vagy tán örökre is elnémulni kényszerülne. * Szemere 1836-ban is még azt írhatta egyik levelében, (« hogy némely hazafi a játékszínt pénzt csaló Comediának nézi s reá — szerinte nem közügyre — nem áldozik». (Történeti Lapok, 1874. I. évf. 6. sz. 90. lap.)