Macaulay, Thomas Babington, : Anglia története II. Jakab trónralépte óta 4. kötet - A MTA Könyvkiadó Vállalata (Budapest,1877)
Negyedik kötet - XV. Fejezet
VILMOS ÉS MÁRIA. Vagy azokat illeti-e ez elnevezés, akik a szentszék tekintélyére vonatkozó ultramontán tanokhoz ragaszkodnak ? Ha így van, akkor sem Bossuet, sem Pascal nem voltak pápisták. Továbbá mit jelenthet az, ha az alattvalók feloldatnak a hűségi eskü alól ? Úgy értjük-e, hogy valaki akit felségárulási perbe fognak, annak bebizonyításával védekezhessék, hogy az uralkodó pápista nőt vett magának? Például Thistlewoodot föl kellett volna menteni, ha be tudja vala bizonyítani, hogy negyedik György Fitzherbert kisasszonyt nőül vette és hogy Fitzherbert kisasszony pápista volt? Alig tehetnők föl, hogy valamely törvényszék ily kérdés fejtegetésébe belebocsátkozzék. Már most mi czélból mondja ki a törvény azt, hogy bizonyos esetekben az alattvaló föl van oldva a hűség kötelékei alól, ha a törvényszék, mely előtt az alattvalói hűség megszegése miatt vádoltatik, nem megy bele azon kérdésbe, vajon ama kivételes eset fönforog-e ? A fölmentési hatalom kérdése egészen máskép tárgyaltatott, s azon egyetlen mód szerint nyerte megoldását, mely szerint az megoldható volt. A »Declaration of Right« nem ment tovább mint, hogy kimondá, hogy a felmentési jognak oly értelemben gyakorlása, mint az utóbbi időben divatozott, törvénytelen volt. Hogy a koronát a felmentési jog bizonyos mértékig megilleti, ez oly előzmények és tekintélyek által szentesített elv volt, amelyek előtt bármely Heylyn, Laudnak Romával folytatott alkudozásairól szólván, azt mondja: »Úgy, hogy e kérdésre nézve a pápának be kell érnie mi köztünk Angliában az elsőbbséggel (priority) a többi püspökök fölötti felsőbbség (superiority) helyett, s a primátussal a suprematus helyett a keresztyénség ezen részeiben, melyet is, úgy gondolom, egy tanult és józan ember sem fogna tőle megtagadni.«