Almásy László: Az ismeretlen Szahara - A Magyar Földrajzi Társaság könyvtára (1934)
Regenfeld
alacsonyabb dűne húzódott egy-egy sziklacsúccsal tarkítva, kezdtem belátni, hogy ebben a sivár, vad sivatagban oly feladatra vállalkoztam, mintha egy tűt keresnék szalmakazalban. Másnap Ballt az egyik Citroennel délnek küldtem, soffőrjeim és a szolgák raj vonalban követték a kocsit, hogy minden terephullámot megvizsgáljanak. Délután akartam követni őket s már indulásra készen állottam, amint megpillantottam Ball kocsiját, amint az alacsony dűnéken bukdácsolva közeledett, mellette és mögötte ujjongó embereim szaladtak. Sohasem fogom azt a pillanatot elfeledni, amint barátom Ball, a kocsiban egyenesen állva egy tárgyat tartott magasan felém. Az üvegpalack volt, amely a Rohlfsokmányt rejtette magában! Vendéglátóm megszakította elbeszélését. Éreztem, mint lesz úrrá felette az emlékezés és a világ minden kincséért sem zavartam volna meg elmélyülését. Elmélázó arccal tekintett ki az egyik ablakon. Messze, túl a városon, a Mokattam két karcsú minarettjének sziluettje nyúlt a vakító égbe, távolabb az arábiai sivatag meredek lejtőjű sziklacsúcsai. A tudós tekintete valahol ebben a messzeségben veszett el. Megilletődve vettem kezembe az ezüstkeretet. «Regenfeld, den 5. Februar, 1874 . . .» ötven évig és húsz napig volt az okmány a palackba zárva, ötven év a sivatagkutatás hőskorából, és ki tudja, hány év fog még leperegni, mire az örök puszta utolsó titkáról is lehull a fátyol ?! A herceg halk hangon ismét belekezdett elbeszélésébe : — Az üveget egyik soffőr találta meg véletlenül egy kis kőrakás alatt. Ez érthetetlen volt számomra, hisz Rohlfs magas kőpiramisról beszélt. Valamennyien a lelőhelyhez mentünk, alig 125 méternyire feküdt a Ball által kiszámított helytől. Valóban egy egészen alacsony kőhalom volt, alig lehetett megkülönböztetni a környezet szikladarabjaitól, öntudatlanul a dűne irányába haladtam. Egy helyütt hirtelen szokatlan puhának éreztem a homokot, embereimért